Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

Összegzés

1730-as évek derekán jelentősebb számú, jól értékesíthető hízóökrök tartásával kísérletezett az uradalom, valamint a század vége felé a gyapjú iránti fokozódó kereslet miatt növelhették a juhok számát a jobbágyokhoz hasonlóan. A paraszti gazdaságokkal ellentétben a Rákóczi-szabadságharc folyamán a majorsági szántókat nem művelték, azt követően a vetőmag-felhasználás az 1730-as évek elején érte el a XVII. századi értékeket. A majorsági vetőmag mennyisége Zichy I. Ferenc földesúr idején jelentősen megemelkedett, ekkor vált a korábbiakhoz képest egyre számottevőbbé az eladott gabonából származó pénz is, ám a vetésterület az 1780-as években meglehetősen összeszűkült a korábbiakhoz képest. A majorsági és a paraszti termelés gabonaszerkezetében felfedezhető némi különbség és hasonlóság. A két üzemtípusban búzát, kétszerest, rozst, árpát és zabot egyaránt termeltek, eltérés a gabonafajták közti arányban mutatkozott, a majorságban a XVIII. század folyamán igyekeztek a drágábban eladható búzát megtermelni. A majorsági szántógazdálkodás esetében figyelmet érdemel az a tény is, hogy a hatalmas kiterjedésű uradalom különféle, egymástól igen távol lévő pontjain műveltek földeket, miközben a XVIII. század közepéig csak a divényi és az illési majorságban alkalmaztak majorsági személyzetet. A jobbágyok elsősorban a XVII. század folyamán járadékmérséklésért vagy annak teljes elengedéséért földesúri kezelésű földeket vetettek be uruk számára, de a majorsági földművelésben mindvégig nagy szerepe lehetett az uradalmi népesség munkaszolgálatának, a robotnak. Mindemellett megfigyelhető az a jelenség, hogy az uradalom a jobbágyainak majorsági szántóterületeket engedett át használatra néhány forint bérleti díj ellenében. A majorságban a szőlészet és a borászat meglehetősen jelentéktelen volt, csak az 1730-as évek közepe felé fogtak hozzá a szőlő nagyobb léptékű telepítéséhez, amikor az uradalom - főként Kékkői járásbeli - településekkel bővült, bár a bort tekintve ezt követően sem vált az uradalom önellátóvá. A majorsági szőlőket nem tudták robottal művelni, mivel a szőlő gondozása nagy szakértelmet igényelt. A XVIII. század közepéig az uradalom napszámosokat fogadott föl erre a munkára, míg az 1783-as esztendő táján a majorsági szőlőket fizetett alkalmazottakra bízták, noha a szüretet továbbra is robotosokkal végeztették. A majorsági szőlőtermesztéssel ellentétben a XVIII. század derekáig kertműveléssel csak Divény területén foglalkoztak a majorság keretei között, később Bussán és Zsélyen is, ám a század második felében sem volt jelentős a majorságban előállított hüvelyes, komló és gyümölcs mennyisége. A szénát az uradalom maga termelte meg, vásárlásról alig beszélhetünk. Az 1720-as évek második felében azonban több szarvasmarha is elpusztult takarmányhiány miatt, mivel az aszály idején fellépő szénahiány miatt a vásárlás is lehetetlenné válhatott. Az uradalom számos pontján megtermelt majorsági széna kaszálását és annak szállítását az uradalom népének robotkötelezettségével biztosították. Az uradalom rétjeit, a pusztáin lévő legelőit is gyakran bérbe adták. A divényi uradalom hatalmas kiterjedésű erdei igen szerencsés adottsággal rendelkeztek, hiszen azok kiválóak voltak fakitermelésre (tüzelő- és épületfának, faipari munkákhoz), sertések makkoltatására, s az ott élő vadállomány is 247