Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
Összegzés
16%-kai növekedett, amely a korabeli viszonyokhoz képest nem számított hatalmas növekedésnek, mivel az országban 1720-1760 között a földművelés területe öt-, hatszorosára gyarapodott. E rossz mezőgazdasági adottságú vidéken a szántók főként irtások révén való kiterjesztése korlátokba ütközött, hiszen fokozatosan a silányabb földet is termővé tették, a szántók növekedése ilyen módon a talaj minőségének, azzal együtt pedig a terméseredmények romlását jelentette. A rosszabb minőségű földek feltörése mellett az uradalom jobbágyai megkísérelték a már meglévő, viszonylag termékenyebb földjeiket jobban kihasználni, 1759-ig az uradalomhoz tartozó települések 48%-ában már háromnyomásos rendszert alkalmaztak a korábbi kétnyomásos művelés helyett. A szántóval ellentétben a rosszabb minőségű földekre is kiterjeszthető rétek sokkal lendületesebben gyarapodtak. A rétként használt földek nagyobbá válása egyben jelzője annak, hogy a földművelés mellett egyre nagyobb szerepet kapott - a szántógazdálkodáshoz, az irtások létrehozásához képest kevesebb ember munkáját igénylő - állattartás, azon belül is a juhászat. A földesúrnak járó szolgáltatások rendszere hatással volt az uradalom gazdáinak jogállására, s a különféle jogállásokhoz tartozó gazdaságok jellemzőire, bár ez a hatás nem lehetett kizárólagos, hiszen azt számos más, például demográfiai, gazdasági tényezők is alakíthatták. A földesúri érdek azt diktálta a Mária Terézia-féle szabályozásig, hogy a telki állomány növekedjék, ezért duplázták meg 1686-1751 között az uradalom telkeinek számát az uradalomhoz fokozatosan visszacsatolt települések és a mezőgazdasági területek kiterjesztése révén. Az 1750-es években csökkent a telekszám, amely talán a zárgondnokságnak is köszönhető, majd újra a korábbi növekedési folyamat vált jellemzővé. Az 17361759 közötti időszakban emelkedett az egységnyi telekhez tartozó mezőgazdasági területek nagysága, ami azt jelentette, hogy a kiterjedtebb földeken gazdálkodóknak kevesebb pénzt kellett fizetniük az általuk használt kisebb telekszám miatt. A Zichyek ideje alatt a járadékalapban bekövetkezett változás nem a földesurak, hanem az uradalomhoz tartozó gazdák számára lehetett előnyösebb, amit a járadékemelés kompenzálhatott úgy, hogy az uradalom kasszájába mind nagyobbá váló bevételek kerültek a gazdáktól. Az állami beavatkozásig a telki állományon kívüli irtások, elhagyott telkek művelése igen vonzó lehetett a gazdáknak a kisebb terhek miatt. A zselléresedés kedvezőbb helyzetbe hozhatta a zsellérek körében azokat a gazdákat, akik az állami szabályozásig akár telki állományba tartozó földeket is művelhettek, miközben a telkes jobbágyoknál kisebb járadék fizetésére voltak kötelezve. A Mária Terézia-féle úrbérrendezésig egyébként nem mutatható ki, hogy a Zichyek a házas zsellérek jogállását gazdaságilag indokolható esetben telkes jobbággyá akarták volna minősíteni. A földesúr és az uradalom gazdasági kapcsolataiba beavatkozó állami úrbérrendezés során a birtokos igyekezett a telkes jobbágyainak a számát emelni úgy, hogy a telki állományon kívül lehetőleg ne maradjon a korábbihoz képest kisebb szolgáltatásra kötelezhető irtásterület. Az 1736-1759 közötti időszak folyamán a mezőgazdaságban dolgozók két csoportja különíthető el: mégpedig a korszak folyamán emelkedő számú pásztoroké 245
