Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

VI. A divényi uradalom gazdálkodása - VI. 1. A természetbeni bevételek és felhasználásuk (1687-1743)

A vám után 1714-ig szedtek be sót, azt követően azonban a Zichy-birtok vásárlásra szorult. A beszerzett só az uradalom belső fogyasztását elégítette ki a földesúri, alkalmazotti igényekkel kezdve a majorsági állatállomány sófogyasztásán át a feldolgozott hús és tejtermékek ízesítéséig és tartósításáig.

473 (VI. 12. 1-3. táblázatok) Az uradalom szeszesital-készletének legnagyobb hányadát a bor, azt követően a sör, kisebb mértékben a pálinka alkotta. Az uradalmi borkészlet kialakulásában mindvégig fontos szerepe volt a vásárlásnak, hiszen a majorságban termett szőlőből készített és az uradalom népétől dézsma révén az uradalomhoz kerülő bor mennyisége messze elmaradt a pénzért vett borétól. A bort elsősorban az uradalom kocsmáiban értékesítették, a földesúr ellátása és az uradalmi alkalmazottak természetbeni fizetésének biztosítása jóval kisebb mértékben apasztotta a készletet. Az uradalom a borból egyébként minél nagyobb mennyiséget igyekezett pincéiben tárolni az év végén halmozódó maradványok útsé és 100-863 fontnyivá, az előző században ez évente csak 12,5 font volt. Az uradalom csak az 1689-es, 1714-es, 1715-ös és 1725-ös esztendőkben nem adott el sajtot, minden más évben 200-1680 font mennyiséget értékesített az 1713. évi 50 font kivételével. A cserében sajt-ellentételezéssel is részt vettek, 1722-ben 33, míg 1734-ben 25 font sajttal. A sajtból jelentős mennyiség került a fizetések, munkadíjak természetbeni részébe az 1715. év kivételével, a mennyisége 1734-ben elérte az 500 fontot is, de a majorsági termelés beindulásai idején, vagyis az 1689-es és az 1713-as évek, valamint a kedvezőtlen mezőgazdasági adottságú 1725-ös esztendő táján érzékelhetően alacsonyabb volt. A sajtból nem származhatott gyakori veszteség, hiszen csak 1723-ban soroltak ide 66 fontnyit. A sajtkiadás összesen 75-1175 font volt a XVII. század végén, a Rákóczi-korszakot követően viszont 1032-2228 font között mozgott, jóllehet 1713-ban 15,1725-ben 26 font sajtot használtak fel. 473 A sóból eredő bevételek és kiadások 1687-től 1743-ig vizsgálhatók. Az uradalomhoz a XVII. század végétől 1714-ig a só főleg a vám révén került 46-6 mázsa között egyre csökkenő mennyiségben. Bár 1718 előtt is vettek sót négy évben, azt követően viszont minden esztendőben jelentkezett 7-20,57 mázsa vásárolt só 1738-ig. Az összbevétel a XVII. század végén 32-46 mázsa volt, a következő század első felében azonban még a nagyobb léptékű vásárlások idején sem érte el a 25 mázsát. Az uradalom nem értékesített sót. A földesúr részére 2-22 mázsa sót is elkülönítettek évente az 1692-es, az 1711-1715-ös és az 1743-as évek kivételével. A földesúri fogyasztásra is szánt majorsági tejtermékek készítéséhez 1691-1717, illetve 1730-1743 folyamán a készletből változó mennyiségű, de legföljebb 8 mázsa sót adtak ki. Ha 1726-1727 folyamán nem is, de minden évre jellemző volt, hogy az uradalom fizetettjeinek néhány mázsa sót juttatott, de még a kiemelkedő értékű 1743. évben is mindösszesen 12,55 mázsát. A majorsági állatok is fogyasztottak sót, a XVII. században évi 6-19 mázsányit, a következő században pedig 8 mázsánál kevesebbet. A kiadás az első két évtizedben 18-40, a Rákóczi-szabadságharc után 3-20,92 mázsa volt. Mivel 1687-ben és 1691-ben nem tüntették fel a bevételt, a könyvelési hiba eredményeként az uradalom több sót fogyasztott a papíron „meglévőhöz" képest, de általában nem túl jelentős mennyiség maradt meg a következő esztendőre. 181