Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

V. Kereskedelem - V. 2. Az uradalmi kereskedelem - V. 2. a. Az uradalmi értékesítés és a kereskedelmi bevételek

mázó természetbeni javak egy részét az uradalom piacra vitte. A dézsma értékesítéséből eredő pénzek azonban nem különíthetőek el a váltópénztől, amit az uradalom jobbágyai a természetbeni szolgáltatás pénzváltságaként fizettek be. A váltópénz címén bekerült összegek tehát nem kereskedelmi tevékenység eredményeként gazdagították az uradalmi kasszát. Másfelől viszont az értékesített termékek elemzésénél fontos figyelembe venni azt is, hogy a divényi uradalom által eladott termékek között (különösen a gabona esetében) lehettek olyan tételek, amelyek dézsmából, elsősorban tizedből eredeztethetőek, hiszen ezeket sem lehet teljesen elválasztani a majorsági termékekből befolyt pénzektől. Ha azonban a dézsmából származó összegeket is hozzáadjuk a tisztán eladásból származó bevételekhez, akkor a fent vázolt arányok lényegesen nem változnak, kivéve az 1747-1763 közötti időszakot, amikor a dézsma hányada az összbevételek körében 10% fölé emelkedett. Mindezek ismeretében az uradalmi értékesítésből származó bevételekhez soroljuk az eladás, a (váltópénzeket is tartalmazó) dézsma, a kocsmáitatás kategóriáit. (5. ábra) A másik bevételtípus a vám- és kocsmabér egymástól hol elválasztható, hol pedig elválaszthatatlan csoportja. A bérlet kifejezés jelzi, hogy az említett tevékenységek kikerültek a földesúr saját kezeléséből. A kocsmabér a bérlő italforgalmazási tevékenységére, míg a vám a parasztság kereskedelmére épült. Ugyanakkor figyelmet érdemel az is, hogy a vámház és a kocsma, sőt azok felszerelései is a földesúr tulajdonát képezték, s a kocsmárosok, akik gyakorta egyben vámosok is voltak, általában az uradalom fizetett alkalmazottai közé tartoztak, sőt olykor a kocsmárosi feladatokat el nem látó vámos is. Mindezek miatt a vám- és kocsmabér, ha nem is sorolható az uradalom közvetlen értékesítési tevékenységéhez, mégis kereskedelmi jellegű bevételeknek tekinthető. Az értékesítésből származó és a kereskedelminek minősíthető bevételek a XVII. század végén 1520-3530 forintosak voltak, de ilyen nagyságrendű bevételekkel találkozhatunk 1703-1713 között is. Az uradalmi bevétel fokozatosan növekedett az 1720-as években megfigyelhető enyhe visszaesés és stagnálás ellenére olyannyira, hogy 1766-ban 22 564 forintot tett ki. Zichy I. Zsigmond senior idején, vagyis az 1780-as években ez az összeg csökkent a korábban kimutathatóhoz képest, de az 1783-1787 közötti emelkedés hatására 12 948 forintot ért el. Ennek az aránya az összbevételek között a XVII. században 45-77%-a volt, az 1703-tól 1714ig terjedő időszakban az 1711-1713-as évek átlagával számolva 6-29%, majd 1715-1766 között 35-70%, s végül 1783-1787 táján 26-44%. (V. 6. a. táblázat) Ezen bevételek között a vám- és kocsmabér általában igen kis szerepet játszott, vagyis inkább az uradalom által értékesített termékekből és terményekből származott pénz. Az előbbi állítás alól csupán a Rákóczi-szabadságharc jelentett kivételt, amikor kizárólag a vám- és kocsmabérből származott bevétel, az uradalmi értékesítés pedig pénzben nem mutatható ki. Általában azonban a kereskedelmi bérletekhez képest sokkal jelentősebb volt a tized értékesítéséből származó pénz az uradalom által eladott termékekből eredőkkel együtt, s természetesen nem szabad elfeledkeznünk az uradalom számára jelentős bevételeket biztosító kocsmáltatásról mint a szeszes italok forgalmazásáról sem. (6. ábra) 147