Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)
IV. Az uradalom ipari termelése és bányászata - IV. 2. Az uradalom ipara - IV. 2. a. A földesúr által bérbe adott ipari üzemek
Nógrád vármegye legnagyobb birtokának területén tehát sűrű malomhálózat alakult ki. Ez a vidék gazdagon el volt látva folyóvizekkel, így az uradalom malmai elsősorban vízimalmok voltak, jóllehet szárazmalmokat és kézimalmokat is működtettek. A malmok nagy része egyköves malom volt, csak ritkán fordult elő kétköves. 1759-ben egy uradalmi malom 91,41 uradalmi családfőt szolgált ki. Ha a gazdákhoz tartozó családtagok számát 4,5 fő kulccsal számítjuk ki, akkor egy malom 411,35 uradalmi lakost láthatott el. 340 A lakosság / malom viszonyszám Magyarországon 1787-ben 375 fő, 1863-ban 480 fő volt, tehát a divényi uradalom malmainak termelékenysége nem maradhatott el az országos értékektől. 341 Az uradalom malmaiban dolgozó molnárok nem fizetett alkalmazottak, hanem bérlők voltak, ezért a malom használatáért bérleti díjat kellett adniuk a földesúrnak. A molnárok kötelezettségeit még Balassa III. Imre földesurasága idején 1660-ban szabályozták, amikor már számos malom tartozott a divényi uradalomhoz. A malmok után a molnárok elsősorban munkával és ártányok hizlalásával, kisebb mértékben pénzfizetéssel, némely esetben gabonával tartoztak. A lisztesmolnárokat szolgálatra és ártányhizlalásra kötelezték a Balassa földesúr idején Lesten, Nedelistyén, Tiszovnyikon, Rónán, Szklabonyán, ám a kisszalatnyai malomból búza és ártány is érkezett. Az egyik veresi molnár ugyanígy törlesztett, míg a másik ártánnyal és 6 hét munkával, de várbéli szolgálat és ártány járt a prébelyi, lentvorai molnároktól is. Amikor szükségesnek látszott, a málnapataki molnár szintén kénytelen volt Divényben szolgálni munkájával, a tamási molnár viszont az 1656. február 4-én kelt megállapodás értelmében csak négy hetet dolgozott évente az uradalmi központban. A podrecsányi molnár a várbeli munkán kívül 20 forintot fizetett és két ártányt adott. A vámosfalvi malom után 16 forint járt az urbárium lejegyzéséig, azután pedig az összeg alku tárgyává vált, s az ártány hizlalása 2 tallér ellenében kiválthatóvá vált. A divényi molnár két malomkővel és egy ártánnyal tartozott évente 1660-ig, a régi molnár helyére kerülő Molnár Péterrel a későbbiekben kívántak megállapodni a kötelezettségeiről. A spanyi malomért szolgálat, ártány és 10 forint járt, mivel azonban a molnár a törökök miatt nem lakhatott ott, az őrlés 2/3-a a földesurat, 1/3-a a molnárt illette. Sok esetben a malom tulajdonjogán Balassa III. Imre más földesúrral osztozott, ebben az esetben a molnárnak egyik évben az egyik, másik évben a másik résztulajdonosnak kellett szolgálatot teljesíteni, s annak kellett küldeni az ártányt. Ilyen malmok voltak 1660-ban Turopolyán, Brezován, Szentpéteren, Szennán, s Felsőesztergályon, ahonnan még 25 kila búza is járt. Minden második évben csak szolgálnia kellett a nőtincsi, nándori, mlágyói, nagylámi molnárnak. Az Ipoly mellett működő litkei malomban két ártányt hizlaltak az úr szábrezovai, felsősztregovai, süllyei uradalmi malmokat és a borosznoki kézimalmot. Két-két uradalmi malom állt Alsóprébelyen, Málnapatakon, Nedelistyén és Bussán is (az Ipoly folyónál, illetve az esztergályi pataknál), a két-két száraz és vízbő időben is működő lesti, felsőtiszovnyiki malmok mellett. 340 A családfők és a családtagok kulcsszáma: N. Kiss, 1984. 215. 341 Endrei, 1995. 53. 127