Szirácsik Éva: „Rákóczy levelek”. Nagy Iván Rákóczi-kori iratmásolatainak regesztái a Nógrád Megyei Levéltárból - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 46. (Salgótarján, 2005)

R. Várkonyi Ágnes ajánlása

adott ki és a Rákóczi-szabadságharcban keletkezett énekeket tett közzé. Nagy Iván helyett ő folytatta a Thököly-naplók kiadását. A kiegyezés után az Akadémia Történeti Bizottsága eldöntötte, hogy a Rákóczi-szabadságharc forrásait külön sorozatban „Archívum Rákócziánum" címmel teszi közzé. Súlyosan tévedett azonban, hogy a szerkesztést nem Nagy Ivánra, a kezdeményezőre, még csak nem is szerkesztőbizottságra bízta, hanem a hatalmas feladatot egyedül Thaly Kálmán kezébe helyezte. Az „Archívum Rákócziánum" tíz kötete (1873-1889) az Akadémia nagy anyagi támogatásával Thaly szerkesztésében jelent meg. Nagy Iván gyűjteménye nem kapott benne helyet. Már halott, amikor az Esterházy Antal tábori könyvét Thaly kiadta (1901), s őt, a forrás felfedezőjét nem említi; talán már nem is emlékezett rá, és Rákóczi szociális politikájával sem foglalkozott. Mi lenne ma a Rákóczi korát kutatókkal a régi történetírók nélkül! Én például Nagy Ivánnak nagyon sokat köszönhetek. Kiterjedt levelezését az 1961-ben napvilágot látott „Thaly Kálmán és történetírása" című monográfiám munkája során tekintettem át. Thalyt jól ismerő, tapasztalt kortárs szólt hozzám ezekből a levelekből: vigyázz, ne higgy azoknak, akik el akarják hitetni, hogy a 20. század második felében is az önmagát „nyakas kuruc"-nak nevező szerző önámító történetírását kell folytatni, s tőled is ezt várják. Beszédes példákon bizonyította azt is Nagy Iván, hogy milyen nehéz Magyarországon legyőzni a megrögzött hiedelmeket, a ragaszkodást a megszépített múlthoz. A Magyarország családjai előszavában írta „nem kétes mesék előadására, hanem hiteles történetírásra vállalkoztam." Általában levéltári forrásokból és szóbeli közlésekből állította össze Nagy Iván az egyes családok történetét. A Thaly család múltjáról Thaly Kálmán tájékoztatta. Majd Alapi Gyula Komárom vármegye levéltárosa figyelmeztette: „Tévedés, ... hogy a Thaly ok ősei I. Lajostól kapták nemességüket; a Rudolftól 1602 március 29-én kelt armális szerint Thaly János az ős 'e statu civili' lőn a nemesi rendbe emelve s a középkori eredet azok közé a legendák közé tartozik, amely majd minden családnak eredetéhez fűződik, s amelyet szívesen és örömmel hisz el a család minden tagja. A Thalyak Komáromban a XVI. és a XVII. században, de még a XVIII. században is kereskedők voltak." Salamon Ferenc, a kitűnő történetíró 1869-ben a magyar történetírás helyzetén gondolkozva kijelentette: „A történészek között nincs egyetértés, csak mindenki hallgat." Nagy Iván sokat segített, hogy megfejthettem ezeket a szavakat. Nem holmi személyes, hiúsági perpatvarról volt szó, hanem heves küzdelemről a pozitivista történetszemlélet és a historizmus, a romantika hívei között. S ha a művekben sokszor az éles határt megvonni csaknem lehetetlen, a történetszemléletben, a magyar történelem értelmezésében s főleg a tudománypolitikai pozíciókért folyó küzdelemben a frontvonalak élesen elkülönültek. Bizonyos, hogy Nagy Iván és társai, az elfelejtett és eltagadott kiváló magyar történetírók nélkül nem jött volna létre a Pozitivista törté9