Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Senkiföldjén. Nógrád vármegye gettóinak története

jen, mi volt az elgondolásuk. Hogy utca szerint, vagy milyen csoportosítást [követtek], a lényeg, hogy mi itt, a Kissomlyó úton voltunk. Egy kis szobában laktunk a szüleimmel, a húgommal és a kisfiámmal. A férjem, az kint volt a Szovjetunióban munkaszolgálaton és később öt évig fogságban... Bútort is hoztunk ide magunkkal, azt hiszem. Igen, mert a gyerek kiságyára biztosan emlékszem, hogy az ott volt, és egész nap abban volt. Élelmiszert, azt vittünk magunkkal, mert tudtuk, mert mondták, hogy vinni kell, de a nagyobb bútorokat, zongorát meg kombinált szekrényt nem vihettük, csak fekvőhelyet meg asztalt, székeket, azt engedték, hogy vigyünk. (Részlet Hídváry István interjújából.)

Sz. A.-né: Mi az Óvoda téren voltunk, ez a város központja, a posta mögött van az Óvoda-ház. Ott volt egy nagy óvoda, ahonnan kiköltöztették az óvónőt és családját, és maga a nagy óvodaterem is szálláshely lett. Bujáktól kezdve végig hozták be a zsidók százait oda. Ők kapták az óvoda termét. Szalma volt leszórva, és ott kellett elfoglalni a helyet. Ez volt a lakóhelyük. Körülötte eredetileg is egy zsidó negyed volt, amíg a nyomda fel nem épült. Ezek elég nyomorúságos, szörnyű lakások voltak. Nagyon szegény zsidó családok - köztük az én nagyszüleim is - laktak ott szobakonyhás házban, udvari WC-szerűséggel, komfort nélkül tengették az életüket. És ide lettek aztán beirányítva a város többi részéből a zsidók, ezekbe az egy-két szobás, komfort nélküli lakásokba, öt-hat család, nyolcan-tízen egy szobába. Az óvodában ötvenen-hatva- nan voltak, és mi, gyerekek aztán átjártunk hozzájuk az óvodaudvarba, és ott segítettünk. Ott voltunk, velünk egykorú gyerekekkel, jöttek fiatal lányok, fiúk, szóval senki sem hitte el, hogy ez igaz lesz... Idekerült Gulyás Imre, ő volt a selypi cukorgyár igazgatója, illetve főmérnöke, aki ma is él, és azóta is jó barátunk. Idekerült még a Szűcs Vera, aki viszont Petőfibányán a bánya főmérnökének volt a lánya, és nekik, vagyis a selypi cukorgyár főmérnökének jó barátai, akik együtt voltak a Pannóniában, a másik elkerített gettórészben. A Pannónia borzasztó kis szobákból állt. Szörnyűséges szállodája és kávéháza volt a városnak, oda voltak telepítve a Selyp, Petőfibánya, Buják, Hatvan, Szirák környékiek, Kisterenyétől kezdve végig. A somosiakat viszont Kisterenyére vitték. Hogy milyen megfontolásból, azt nem tudom. (Részlet Hídváry István interjújából.)

(20.) Dina Davidovich visszaemlékezései a szécsényi gettósí- tás napjairól

Gettóba tömörítettek, a község kijelölt zónájába, a Zsinagóga környékére - amelynek szomszédságában mi is laktunk -, elkülönítendő bennünket a nem zsidó lakosságtól. Minden házba az ott lévőkhöz még két-három zsidó család került.

54