Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Adattár. A Nógrád megyei zsidó közösségekről és a holocaust áldozatairól
Már a 19. század végén sokan foglalkoztak vendéglátással, 1910-ben pedig országosan is kiemelkedő volt a tarjáni, azon belül a helyi zsidó kocsmások, szállodások, vendéglősök, kávézósok száma. Felhalmozott tőkéjüket szívesen fektették be más vállalkozásokba: a Népbank például Kohn Lipót vendéglős igazgatósága alatt működött. A két világháború között ugyancsak szép számmal alakultak zsidó tulajdonú cégek Salgótarjánban. Zömük kereskedő (főképp szeszes italok, gyümölcsök, termények árusítója, de ott volt köztük a Mayer és Ungár Fűszer- és Gyarmatáru Nagykereskedelem, Székely Jakab bőrkereskedő és cipőfelsőrész-készítő és még számos más vállalkozás), ám természetesen iparosok, sőt „gyárosok" is akadnak: Friedmann Jenőnek cipőgyára, Gescheit Jenőnek fuvarozó vállalata üzemelt. A két világháború közötti tarjáni kereskedelem jelentős része a zsidók kezében volt, s amikor a második világháború idején elhurcolták őket, nagyon komoly ellátási gondok, fennakadások keletkeztek a városban. Az 1922-es várossá alakítás újabb lendületet adott a helyi kereskedelemnek: 1920 és 1930 között kis híján megduplázódott az ebből élők aránya. A vendéglátás továbbra is kulcsfontosságú maradt. 1932-ben 53 vendéglőben, kocsmában, italmérésben és kávézóban, 1936-ban pedig 71 italmérő helyen szolgálták ki az országos átlag kétszeresét (!) is megivó tarjániakat. Salgótarján minden szállodája: a Badacsony, a Vadász, a Korona (később Hungária), a Pannónia, a Bristol és a Nemzeti Szálloda is zsidó tulajdonban volt. A fiatal városban modern kereskedelmi vállalkozások is sikerrel működtek az újító szellemű zsidók jóvoltából: a Römer testvérek autókereskedést indítottak, Szántó Sándor elektrotechnikai szaküzletet létesített, Klein L. Márkus a Vacuum Oil Company fővárosi részvénytársasággal karöltve benzintöltő állomást, a Spielbergek és a Friedmannok pedig 304 addig ismeretlen létesítményt: áruházat nyitottak. Ám a Salgótarjánban otthonra talált zsidóság nem csupán kereskedőként járult hozzá a város fejlődéséhez. Az 1880-as és 1890-es években csaknem annyi zsidó családfő űzött valamilyen ipart, mint amennyien különféle termékekkel kereskedtek. Legtöbb közöttük a cipész, bádogos, fuvaros és fiákeres, szabó, valamint mészáros, de voltak zsidó lakatosok, szobafestők, pékek, szappanosok, és akadt egy-egy borbély, kosárfonó, ékszerész, órás, asztalos és nyomdász is. A már többször említett fuvarosok szerepét érdemes talán külön kiemelnünk, hiszen a bányafeltárások utáni évtizedben, az 1860-as években éppen az volt a gátja Salgótarján gyors fellendülésének, azért panaszkodtak a község fejlődésképtelenségéről, mert nem volt elegendő helyi szállítóeszköz és fuvaros. A zsidók is enyhíteni igyekeztek ezen az égető szükségen. Később, A salgótarjáni zsinagóga és a posta épülete egy 20. század elején készült képeslapon. a 20. század elején, majd a két világháború között számos zsidó iparos élt Salgótarjánban, egyre színesebb, sokszor különleges tevékenységi kört betöltve. Mellettük a vasúti és az ipari munkások körében szintén képviseltették magukat a zsidó férfiak a 19. század végén, illetve a 20. században: volt közöttük rakfelügyelő, váltóőr, segédfékező, vonatmálházó vagy például mozdony- vezető, de egyszerű gyári munkás is.
