Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Adattár. A Nógrád megyei zsidó közösségekről és a holocaust áldozatairól
tanköteles gyermekek attyai" ezért 1877-ben egy mindenféle vallású gyereket befogadó községi iskola felállítását kérvényezték a község vezetőségétől, s mikor a hőn áhított közös tanintézet csak nem született meg, 1882-ben a Salgótarján főtere a 20. század elején. hitközség megnyitotta saját elemi iskoláját. A Salgótarjáni Izraelita Népiskolába fiúk és lányok vegyesen jártak, nemcsak a községből, hanem a környező falvakból is. A kisebbek hit- és erkölcstant, anyanyelvet, beszéd- és értelemgyakorlatot, írást, olvasást, németet, számtant, éneket és héber olvasást tanultak, a nagyobbak pedig már földrajzot, történelmet, természetrajzot, mértant, egészségtant vagy polgári jogokat és kötelességeket is. Salgótarján felekezeti iskoláit 1909-ben vették át az egyházaktól (a zsidó népiskola épületében a II. számú állami leányiskola kapott ekkor helyet), főleg vallási jellegű nevelést nyújtó intézményük azonban még jóval később is működött a zsinagóga telkén, annak közvetlen szomszédságában. Pacséri Károly munkája ezt írja az iskoláról: „Az izraelita elemi iskola 1882-ben alapít- tatott az izraelita hitközség által, két tanteremmel. 1886-ig bérházban volt elhelyezve az iskola, jelenlegi épületét 1886-ban nyerte, mely a következő évben bővíttetett. Ezen iskolát a hitközség tartja fenn, jelenleg három tanteremben folyik a tanítás magyar nyelven. Az iskola hatosztályú, felszerelése hiányos. 302 Jelenlegi tanítóik Eckstein Lipót, Földes Henrik és Földesné Láng Róza, mindnyájan oklevelesek. A tanulók 10 évi átlagos száma: 120, mindennapi 10 ismétlő. A szegény tanulókat a hitközség maga látja el tanszerekkel, s tandíj- mentességben részesíti." Országszerte nem volt olyan zsidó hitközség, amelyben ne működött volna betegsegélyező és temetkezési szent egylet, héber nevén Hevra Kadisa. A Salgótarjánban hivatalosan, minisztériumi engedéllyel 1886-tól létező jótékonysági és vallásos egyesülés a szegény betegek ellátásáról, a halottakról, a temetési előírások betartásáról, illetve a zsidó temetőről gondoskodott. Igen fontos feladatai miatt minden zsidó erkölcsi kötelességének érezhette az oda való belépést, s ezzel a szent egylet anyagi támogatását. A jótékonykodás, a szegényekről való gondoskodás igénye jellemezte a tarjáni zsidóság másik kiemelendő egyesületét, a Seidner Mária elnöknő vezetésével 1887-ben alakult izraelita nőegyletet is. Az alapszabály megfogalmazása szerint az egylet célja volt: „A S. Tarjánban lakó, szegény sorsú izraelita özvegy nők és árvák hetenkénti vagy havi segélyben való részesítése; szegény sorsú gyermekágyas asszonyok pénzbeli segélyezése, esetleg gondozónő állítása; szegény sorsú beteg asszonyok pénzbeli segélyezése s szükség esetén fürdőtartási költségének fedezése; szegény sorsú családoknak esetleges gyászeset alkalmával az első hét napon át való segélyezése, támogatása; szegény tanulók segélyezése." „A nőegyletek törték át először az évezredes hagyomány falát, lehetőséget adva arra, hogy a zsidó nő kiléphessen a családból, a zsinagógák karzatának némaságából a hitközségi közélet terére." A lelkes, elhivatott lányok és asszonyok minden alkalmat megragadtak a jótékonykodásra. Az egylet esetenként „csendben, zajtalanul végzi áldásos működését", például szegény gyerekeket ruház fel, máskor
