Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Adattár. A Nógrád megyei zsidó közösségekről és a holocaust áldozatairól

munkára éhes emberek. 1857 és 1869 között, azaz mindösszesen tizenkét esztendő alatt megötszöröződött a lakosság száma, igaz, nagyon sokan voltak, akik csak időszaki jelleggel laktak Tarjánban. A változásokat jól szemlélteti a helyi zsidóság lélekszámának változásáról összeállított táblázatos kimutatás.

A zsidó vallásúak száma és aránya Salgótarján mai városterületén (1880-1949)

Év

Népesség száma

Zsidó vallásúak

(Й)

száma (fo) I aránya (%)

a mai településterületen

1880

11 973

636

5,31

1890

16 888

829

4,91

1900

23 680

1 101

4,65

1910

23 542

1 178

5,00

1920

24 897

1 051

4,22

1930

28 489

1 229

4,31

1941

33 035

1 336

4,04

1949

32 571

208

0,64

A zsidó családok, ha megtalálták itt számításukat, maradtak, ha nem, hát továbbálltak. Folyamatosan érkeztek a szélrózsa minden irányából, s jellemző, hogy még 1884 és 1895 között, tehát a 19. század legvégén is csupán egy zsidó férfi alapított itt „őshonos" tarjámként családot. „Polgárság Salgótarjánban nincs, mert nem is lehet. Tarján egy csapásra vált földesurak községéből ipari vállalatok üzemévé, és a közbeeső időben polgárság kifejlődésére nem volt alkalom... így a falumúltú és ipartelep-jelenű város közepén megülnek azok, akik a magyar polgárság helyére jöttek: a zsidóság. Salgótarjáni csoportjuk érdekes képlet... Itt a zsidóság megmaradt a maga elzárkózottságában... Az ipar letelepedése csak uralomcserét jelentett, nem nagyobb szabadságot, mely mellett a zsidóságban a beolvadásra való hajlam fölébredt. így aztán az itteniek, akik készséggel vándoroltak ide, mert hiszen a fejlődő ipari város jó területet jelentett a kereskedők számára, megmaradtak a magukkal hozott szellemben, hatágú

300

csillagot mintáztatnak gipszből a házuk homlokára, szobáikban péntek esténkint még égnek a gyertyák, és szombaton a Fő utca egy nagyobb szakaszán 32 üzlet között csak egy van nyitva. A város közepén ez a zsidóság ül meg, szűk házakban, melyek felnyúlnak a dombok oldalába, elhanyagolt utcákban, befelé forduló házablakok mögött" - így jellemezte az itteni helyzetet Szabó Zoltán, még az 1930-as évek végén is a Cifra nyomorúságban.

A tarjáni zsidóság, miután megtelepedett a községben, tüstént nekilátott szervezett keretek közé terelni életét. Amikor 1868-1869-ben egyetemes gyűlésre ültek össze az ország zsidói, s a világon egyedülálló módon szakadás állt be a zsidó hagyományokhoz ragaszkodó (ortodox) és a nem zsidó társadalommal való hasonulásra inkább hajlamos, vallási újításokat bevezető (neológ) csoportok között, nem volt kétséges, hogy Salgótarjánban az ortodoxia útját választják majd. Az összes tarjáni zsidót kötelező érvénnyel összefogó szervezet, a hitközség, bár hivatalosan csak 1897-ben alakult meg, már az 1870-es években is ezen a néven szerepelt a korabeli forrásokban. (Érdekes adat, hogy 1939-ben a Visszatért Felvidék című munka, adattárának 52. oldalán azt közli, hogy a „Salgótarjáni Izraelita Hitközséget 1859-ben alapította Seidner M. és Seidner S. Tagok száma: 300. A hitközségnek saját fürdője van. Elnöke: Friedler Samu. Alelnök: Kovács Béla, főtitkár: Schlesinger Dániel, pénztáros: Klein L. Márkus, gondnokok: Hochhäuser Márton, Sonnenschein Dávid, elöljárósági tagok száma: 11." A hitközség lélekszámát tévesen adják meg a szerzők, láttuk, hogy ennél jóval több zsidó élt a városban és környékén.)

Néhány pontot idézünk az elfogadott alapszabályból: „A Salgó-Tarján nagyközség területén lakó izraeliták ... autonóm ortodox izraelita hitközséggé megalakulnak. ... A hitközség célja, hogy mindazon intézményeket fenntartsa, fejlessze és életbe léptesse, melyek a ... vallástörvények értelmében az izraelita