Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Adattár. A Nógrád megyei zsidó közösségekről és a holocaust áldozatairól
deportáltak: Goldtstein Jenőt 4, özv. Grosz Sománét 1 és Sáfár Mórt 9 családtagjával. Az általunk összeállított áldozati névsor mutatja, hogy a népes Sáfár családnak csaknem minden tagja odaveszett. Mór egyik gyermeke, Lajos azonban túlélte a tragédiát, és a YVI számára ő adta meg hozzátartozói adatait. Goldstein Jenőné *Márkusz Jolán, Grósz Ignácné *Goldauer Terézia, Sáfár Adolf, Sáfár Ilona, Sáfár Irén, Sáfár Jenő, Sáfár Mórné *Schönfeld Gizella, Sáfár Nóra, Sáfár Tibor, Sáfár Róza, Sáfár (Schäfer) Adolfné, Sáfár (Schäfer) Júlia Forrás: Vallási adatok 40.; Hitközségek 590-591.; NML IV. 489. 4. Ságújfalu. Salgótarján Sajátos utat járt be Salgótarján, míg „egyszerű, igénytelen, eldugott ki palócfalucskából" megyeszékhellyé növekedett, s egyedi fejlődésében számos jellegzetességének, titkának kulcsa rejlik. A mai város területén hajdan létező önálló falvakban igen későn, csak mintegy másfél évszázada telepedtek le nagyobb számban zsidó családok. Ennek oka részben a helység kicsinysége, másrészt az, hogy körülbelül Losonc vonalától északra - a bányavárosok körzetében - egy 1693-as rendelet óta egyébként sem élhettek zsidók, s az 1727-ben Balassagyarmat, Szécsény és Losonc mellett számukra letelepedési helyként megjelölt falvakban is csak akkor találtak otthonra, ha földesúri védelem alá helyezkedhettek. A területi egyenlőtlenségek a vármegyében csak az 1840-es, zsidókról szóló törvény után kezdtek megszűnni, s az ezt követően készült zsidóösszeírásokban bukkanhatunk jelenlétük első nyomaira a korabeli Salgótarjánban is. (Ezelőtt, az 1830-as években még csak Tarján szomszédságában, a mai Zagy- vapálfalva és Somoskőújfalu területén laktak zsidó családok.) A zsidóság lélekszámáról a településen az alábbi táblázat ad tájékoztatást. A zsidóság száma a 19. század közepi ösz- szeírások alapján (fő) 1842-1843 1848 1861 Salgótarján 20 11 15 Alsó- és Felsö- Pálfalva 13 17 32 Andrásfalva 11 6 3 Baglyasalja 0 3 5 Zagyva 2 8 4 Somosújfalu 13 9 17 Összesen 59 54 76 A 19. század derekától számos törvény, országos rendelkezés könnyített a zsidók sorsán (1851: szabad iparűzési és kereskedelmi jog, 1860: birtokképesség, lakhatás a bányavárosokban, újabb foglalkozások szabad űzése, 1867: politikai és polgári egyenjogúság elnyerése közülük a legfontosabbak), ám időközben roppant változások történtek Salgótarjánban is. Beindultak a bányafeltárások, s a kezdeti nehézségek után szédítő gyorsasággal bontakozott ki az ipar, terebélyesedett a kis falu. Már a következő évtizedben megalakult a Szent István Kőszénbánya Társaság (mely hamarosan az ország legnagyobb szénipari vállalatává nőtte ki magát), elkészült a Pest-Salgótarján vasút, lerakták a vasgyártás alapjait. 1872-ben nagyközségi rangot, 1876-ban országos vásártartási jogot kapott Tarján. A század végén létrejött a vasöntöde és gépgyár, illetve megkezdődött a palacküveg, a Schwarz család jóvoltából pedig a szomszédos Pálfalván a táblaüveg gyártása is. Nem csupán a megye vagy az ország határain belülről, de azon túlról is özönlöttek ide a 299
