Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)
Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései
nak, hogy akkor roppant hiányosan voltam felszerelve, mert csak ezek az ajándékruháim voltak tűrhető állapotban, mégsem kaptam ruhát, márpedig az 1500 pengő segélyből már ebben az időben sem tudtam magamnak vásárolni. Jövő terveim: Ha fiatalabb lennék, most régi vágyamat valósítanám meg: Palesztinába menni. Sajnos, koromnál fogva ez a vágyam már nem teljesülhet. Weisz Oszkárné és Weisz Anikó Részlet a DEGOB 3552. számú jegyzőkönyvéből. Felvette Oblath Margit Balassagyarmaton, Weisz Oszkárné háztartásbeli és Weisz Anikó tanuló lakásán, 1945. november 20-án. Június 13-án délelőtt érkeztünk meg Auschwitzba. A kiszállásnál katonák figyelmeztettek, hogy csomagjainkat hagyjuk bent a kocsikban, majd délután megkapjuk, akkor majd találkozunk hozzátartozóinkkal. Valósággal filmszerűen peregtek az események, nem volt idő kérdezósködésre, máris fel voltunk sorakoztatva, külön-külön férfiak és nők, öregek, gyerekek, betegek stb. Leányomon kívül ösz- szes hozzátartozóim eltűntek csakhamar szemeim előtt, hogy soha többé ne találkozhas- sam velük. Utána fertőtlenítőbe kerültünk, leapasztottak bennünket, elvett ruháink helyett mindenféle rongyokat kaptunk, soknak még a melle is kilátszott a rongyokból. Később kaptunk csak rendesebb ruhákat. А В 3. lágerbe kerültünk, egy blokkba ezren, azután ezerháromszázán, később már ezerötszázan, olyan blokkba, ahol talán csak ötszáz embernek lett volna férőhelye. A puszta földön feküdtünk heringek módjára összezsúfolva, fejtől, lábtól, s csak napok múlva kaptunk takarókat. Minden nap valóságos közelharcot kellett vívnunk a fekvőhelyért. Július végéig voltunk eb156 ben a barakkban, azután átmentünk más barakkba, majd ismét egy másikba. Ide-oda dobáltak bennünket, látszólag minden cél nélkül, munkára nem voltunk beosztva. A későbbiek folyamán majd minden nap volt szelektálás. Mindig sikerült valahogyan megúsznunk a dolgot, pedig nagyon nehéz volt elérni, hogy mindvégig együtt maradhassunk. A krematóriumról csak hallomásból tudtunk. Az egyik sorozás után átkerültünk az A lágerbe, itt hívták fel figyelmünket a krematóriumra. Munkánk nem volt, napjaink jó részét az appell töltötte ki. Még sötét éjszaka volt, amikor öt perc alatt felkészülve (mosakodásról persze szó sem lehetett) egy ajtón ezerötszáz embernek kellett kitódulni az udvarra. Ez a művelet mindig verés kíséretében bonyolódott le. Az ellátás: penészes kenyér, fél liter moslék, este hasonlóképpen; a zulágból éltünk tulajdonképpen. Eleinte elég szép adagot kaptunk, később azonban folyton kisebbedéit. Szeptember 20-án egy 4500-as transzporttal elvittek bennünket. Ebben a transzportban cca. negyven gyarmati nő volt. Cca. negyven- ötvenen lehettünk vagononként elosztva. A három napig tartó utat megfelelő úti élelemmel tettük meg Bergen-Belsenbe. Itt a fogadtatás sokkal rendesebb volt, legalábbis nagyobb csendben bonyolódott le. Az állomástól kb. 4-5 km-re volt a láger, gyönyörű szép erdő mellett sátrak voltak felállítva. Egy ilyen sátorban három-négyszáz ember nyert elhelyezést, volt elegendő szalma is, kaptunk személyenként két takarót, úgyhogy viszonylag elég kényelmesen voltunk, sőt legnagyobb ámulatunkra még edényt is kaptunk. Itt nem volt záhlappell, az élelmezés is kielégítőbb volt, az étel elosztása is rendesebb. Itt sem volt munkánk. Sajnos, ez az aránylag jobb élet csak két-