Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

sunkról és élelmezésünkről gondoskodtak, azonban minden nap hiányosabban. Hütmersgrüntől kezdve, április 27-től, már alig kaptunk kenyeret, naponta 5 dkg-ot, másnap pedig üres levest, egy nap főtt burgonyát. Május 5-én érkeztünk meg Boxgrünbe, csapatunk akkor ismét erősen megfogyatkozott, már csak kétszázhúszan voltunk, minden faluban harminc-ötven ember lemaradt. Ekkor azonban már SS-ek nem kísérték a szökevényeket, örültek, ha kevesebben vagyunk. Innentől kezdve ritkán történt egy-egy atrocitás. Egy Müller nevű SS-katona még próbált tekintélyt tartani, néhány embert meg is pofozott, de a parancsnok leintette.

Május 8-án reggel 5 órakor kellett volna továbbindulnunk az SS-ekkel. Meg is jelentünk a gyülekezőhelyen, de akkor az SS-ek kijelentették, hogy Németország letette a fegyvert, és így mi már szabadok vagyunk, nem kell többé tőlük tartanunk. Ők most már fogságba mennek, és felszabadulásunk után kívánnak nekünk minden jót. Tudomásom szerint Box- grüntól a 12 km távolságban lévő Ober- wiesenthal határában SS-eink amerikai fogságba kerültek. Két napig vártunk Box- grünben, hogy jöjjenek felszabadítóink, de sem amerikai, sem orosz, sem pedig angol csapatok nem jöttek, elindultunk tehát Prága felé. Eredetileg Karlsbadba akartunk menni, miután az idegeneket ott gyűjtötték össze, azonban hallottuk, hogy ott olyan tömeg ember van, hogy sem éjjeli szállást, sem pedig élelmezést nem lehet kapni, mi tehát ellenkező irányba, Kadenbe mentünk. A németek magatartása természetesen a legnagyobb mértékben megváltozott. Akik addig sem lakást, sem pedig élelmet nem akartak nekünk adni, könyörögtek, hogy maradjunk náluk, elhalmoztak minden jóval, főtt étellel, kockacukorral, süteménnyel. Mi csak egy kocsit kértünk, mely kérésünket először a bürgermeister [polgármester] megtagadta, de erélyes követelésünkre, és miután garantáltuk, hogy a kocsi vissza is tér a községbe, befogatott. Kadenig kocsival mentünk, onnan visszaküldtük becsületesen a kocsit gazdájának. Kadenból azután vonaton folytattuk utunkat Prágába. Tizenheten érkeztünk meg Prágába, mert a többiek Boxgrünból részint Karlsbadba mentek, részint pedig ott maradtak, ahonnan azután egykét héten belül ők is megjöttek Prágába. Prágába megérkezve, nem is találok szavakat arra, hogy kellőképen ecseteljem a cseh lakosság páratlanul szíves vendégszeretetét. Valósággal kezükön hordtak bennünket. Hivatalokban, közüzemeknél, vendéglőben, szállodában a legnagyobb előzékenységgel és szeretettel fogadtak. A hivatalokban nem sokat kellett ácsorogni és várni, mert annyi hivatalnokot állítottak be, hogy a leggyorsabban bonyolódjon le az igazolványok, élelmiszerjegyek kiadása. Tíz-tizenöt helyen voltak nyilvános ebédlő- és vacsorázó-helyiségek. Csak a Lecarsky dómban elhelyezett felruházási akció két hivatalnoka volt durva, mert nem tudtam velük szláv nyelven beszélni. Nagyon rongyos ruhámban és cipőmben, ahogyan a Vaclavszky namestin [téren] bandukoltam, megszólított egy cseh bácsi. Nem értettem őt, de a cipőmre és ruhámra mutatott, kezeit tördelte, tehát láttam, hogy külső burkommal nincs megelégedve. Ezt megértettem, intett, hogy menjek vele. Nem messze, a Narodni tidán [úton] lakott, elvitt a lakására és a feleségével beszélgetett, felesége azután németül marasztalva elbeszélte, hogy férje azért hozott fel engem, hogy próbáljak fel cipőt és ruhát az övéből. Egy nyári ruhával és barna félcipővel ajándékozott meg. Sajnos, ezt a kedvességet és előzékenységet Budapesten, a Bethlen téren már nem tapasztaltam, mert dacára anDr. Kardos Lajos Gács

155