Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

reket. 12 óra volt a hivatalos mun­kaidő, egy-másfél órai szünettel, de a munkahely távol volt, és 14-15 órába tartott, amíg hazaértek, enni­valójukhoz hozzájuthattak és lepi­henhettek. Az emberek két részlet­ben dolgoztak, nappali és éjjeli schichtákban. Itt már csak 30 dkg kenyér volt naponta februárig, ek­kortól kezdve márciusig 20 dkg, azután pedig már csak napi 12 dkg. Minden nap zupa marharépából, hetenként egyszer sárgarépa, grütze burgonyával, időnként ún. lisztleves. Néha vasárnaponként az egész láger tejlevest ka­pott, ez azonban szörnyű étel volt, legtöbb­ször kozmás, ehetetlen volt. Vacsorára szemé­lyenként öt szem burgonya. A munkások legnagyobb része nagyon szorgalmasan dolgozott - a németek nagyon meg voltak elégedve - két leány kivételével, akik állandóan szabotáltak. Az egyik egy 3000 márkás kárt okozott nekik azzal, hogy egy gé­pet eltört úgy, hogy egy hétbe tellett a gép megjavítása. A másik ugyancsak gépet tört el. Ezeket, annak ellenére, hogy a németek meg­büntették őket - egész nap a hidegre voltak kiállítva, egy Otto Reinhardt nevű SS úgy ösz- szeverte őket, hogy ájultan estek össze, továb­bá lenyírták őket kopaszra -, mégsem lehetett rábírni őket, hogy németek részére dolgozza­nak. Tudomásom szerint Berlinbe jelentés ment a két szabotáló nőről, bent a lágerben a hofkommandóhoz lettek beosztva, és minden nap megmondották nekik, hogy várják Berlin­ből a parancsot, mikor kell őket elszállítani olyan lágerbe, ahol ki fogják végezni őket. Mindkettőről orvosi véleményt kértek tőlünk, és ezeket természetesen beszámíthatatlanok- nak nyilvánítottuk. A két leány szerencsésen hazajutott, az egyik Máramaros megyei, a má­sik Ungvár környékéről való. Sömmerdában a lakosság nagyobbrészt el­lenséges beállítottságú volt velünk szemben. Megtörtént, hogy műtőre nem akar­ták felvenni a betegeket kórházba, „zsidó, dögöljön meg" felkiáltással. A sömmerdai kórházból nem tudok egy orvost sem megnevezni, aki jó­indulattal viseltetett volna betege­ink iránt. Annyira ellenségesen és barátságtalanul viselkedtek betege­inkkel, hogy még a kísérő SS-nó is kifogásolta ezt, és jelentést is tett parancsnokságának. Ezzel szemben Sömmerdában meg kell említenem egy Wagner nevű fogtechnikust, aki a häftlingek fogait javította; nagyon nagy jóindulattal, barátságosan viselkedett mindig velünk szemben. Sokszor olyan munkát vég­zett, amiért egyáltalában nem fizetett a mun­kaadó muníciógyár. Őreink, akik már Auschwitzból való elin­dulásunkkor velünk jöttek, legnagyobbrészt felszabadulásunkig velünk maradtak. Eleinte a Wehrmachthoz tartoztak, azután a SS-hez osztották be őket, de lelkileg a legnagyobb ré­sze ezeknek nem alakult át a megváltozott pa­rolival. Hartmann, Scheilen, Rudolf Wolf, ezek mindvégig jóindulatúak voltak velünk szemben. Különösen komisz, szadista négy volt a lágerben, akik sokszor a legcsekélyebb ok miatt verték a häftlingeket; Otto Rein- hardttól kapták kiképzésüket a häftlingekkel való bánásmód tekintetében. Hans Künzler - egy egészen fiatal SS, műegyetemi hallgató, jól beszélt angolul - volt a gazdasági tiszt, és még két régi SS (az egyiket Müllernek hívták, a másik nevét nem tudom), az utóbbi kettőt el is helyezték tőlünk. Április hónapban, ha nem is közvetlenül Sömmerdát, de környékét a szövetséges repü­lők már erősen bombázták, különösen a tő­lünk 30 km távolságban lévő Erfurtot és a 10 km-re lévő köledai repülőteret majdnem min­den este. A Berlin, Marburg, Breslau és Lipcse támadására induló repülőgépek is minden nap felettünk vonultak el. Április 3-án pa­153

Next

/
Thumbnails
Contents