Pásztor Cecília: Senkiföldjén - Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 45. (Salgótarján, 2004)

Lágerlélet. Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései

parancs is, hogy már éjfélkor kiállítottak bennünket appellre. A második napon kineveztek ún. blokkorvosnak, mely életem legszomorúbb, legsivárabb megbízatása volt. Természetesen semmi szert, sem kötszert, sem pedig gyógyszert nem adtak, egész működésem csak abból állott, hogy igyekeztem társaimat vigasztalni, és biztattam őket, hogy tartsanak ki, remélhetőleg már közeledik a szabadulás. Sajnos egy évig kellett még erre várnunk!

Csaknem naponta jöttek SS-nők kiválasztani közülünk a gyengébbeket, akiket azzal válogattak ki, hogy ha valakinek valami panasza van, az jelentkezzen, ambulanciára viszik. Elhurcolták azután a szerencsétleneket az ún. ambulanciára, amely nem volt más, mint a gázkamra vagy a krematórium.

Egy alkalommal egy kövér, görbe lábú, buldogpofájú SS-nó jött be a barakkba, és felszólította a terhes nőket jelentkezésre, mert - mint mondotta - a terhes nőknek árt ebben a tömegben tartózkodni, ezeknek nagyobb kényelemre is van szükségük, szülőotthonokba fogják őket elhelyezni, reggelire tejet vagy tejeskávét, fehér kenyeret vagy kalácsot fognak kapni. Tizenegy terhesünk volt ebben a blokkban, és a tizenegy terhes közül három inkább hitt a németeknek, mint az őket a jelentkezésről lebeszélő társaiknak. És ezt a három terhes nőt, két diabéteszes kómában szenvedőt, egy dühöngő elmebeteget, három tébécés nőt, akik önként jelentkeztek, hogy őket kórházba vigyék, összeszedte ez az SS-nó, s megkérdezte, hogy melyikünk a blokkorvos. Ekkor azután engem is kijelölt és magával vitt. Ugyancsak ennek а Б lágernek 1. számú blokkjába a többi blokkokból is összegyűjtötte a kiválasztott áldozatokat, még tizenegyet, ezek is részint önként jelentkező betegek, terhesek voltak. Nyolc társam, valamint Fodor Edit nevű másik orvosnő kíséretében elindítottak ben148

nünket az „ambulancia" felé. Igen hosszú darabon, kb. 60 km [?] távolságba mentünk, azt mondották nekünk, hogy az a C láger. Itt egy vöröstéglás, magas kéményes épületnek közelébe kerültünk, és - mint nekem mondották - ez az „ambulancia". Csupa kémény volt, minden kéménye füstölt, és az épület mögött erős szabad tüzet láttam. Olyan közel nem vittek bennünket az épülethez, hogy pontosan meg tudtam volna állapítani, hogy tulajdonképpen mi az a szabad tűz. Útközben találkoztunk dr. Mengelével, és hallottuk, amint rosszallását fejezte ki az SS-nőnek afelett, hogy nagyon kevés beteget hozunk. Átvették azután a betegeket SS-katonák és csíkos ruhás férfiak. Semmi esetre sem néztek ki ápolóknak vagy orvosoknak. Akkor azután nekünk hát- raarcot kommandíroztak, és mint mondották, ha valamelyikünk hátrafordul, azt főbe lövik. A női kíváncsiság azonban még a haláltól sem riad vissza. Kissé hátranéztem, abban a pillanatban láttam, hogy az egyik beteget egy nagy, szürke vászonzsákba gyömöszölik, és egy másik zsák már megtömve áll mellette. Ennek a zsáknak a szája cipzárral záródott, és mint a hordót, úgy gurították a krematórium felé. Azonban sem sikoltást, sem pedig ellenkezés zaját nem hallottuk. Akkor azután batyujukat és pokrócukat nekem visszahozták, ezeket vissza vittük a lágerbe, és visszafelé menet elmentünk egy fürdőépület előtt, amely kis távolságra, vagy 150-200 lépésnyire volt a krematóriumtól. Ennek ajtajára a legkülönbözőbb nyelveken: franciául, angolul, németül, csehül, lengyelül, cirill betűkkel és magyarul ki volt írva, hogy fertőtlenítő, mindenki vigyázzon cipőjére, törülközőjére és szappanjára, nehogy kicseréljék vagy ellopják. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez a „fertőtlenítő", amely mellett elmegyünk. Néhány nap múlva sajnos ismét nekem jutott a feladat, hogy néИ '«Э C'írwVT

Fischer Árpád Arnoldné Balassagyarmat