A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Iparostársadalom az iparosítás előtt - Faragó Tamás: Céhek és kézművesek Magyarországon a 17–19. században a számok tükrében
82 Ipar és társadalom Faragó Tamás vetkezik be a megszűnőfélben levő rendszer részletes leírása, statisztikai felmérése és 1869-től kezdve válnak igazán rendszeressé és szakszerűvé a más alapon, de a kézművesség helyzetének, szerkezetének, létszámának felmérésére ugyancsak alkalmas összefoglaló iparstatisztikai és népszámlálási munkálatok is. A magyarországi céhrendszerre vonatkozóan Szabóky Adolf 1879-ben megjelent adatgyűjtése az, amely kiindulásul tud szolgálni (legalábbis addig, amíg a kereskedelmi- és iparkamarák illetőleg a Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium forrásanyagából ezt valaki ennél pontosabban nem rekonstruálja). Bár a szerző az 1872 előtt fennállott céhekre vonatkozó adatgyűjtése több ponton hiányos - számos törvényhatóság nem küldött adatot 10 - a céhkataszter valamint az egykorú irodalom segítségével azonban a hiányok többé-kevésbé kipótolhatok és legalábbis a szűkebb értelemben vett Magyarország kézművesipari szervezetei számszerűleg ennek révén megfoghatók (Melléklet 1-2. táblázatok). A Szabóky-féle gyűjtés azonban Horvátországot nem foglalja magában, a Királyhágón túli törvényhatóságok pedig olyan kevés adatot szolgáltattak, hogy Erdély céheinek a 19. század utolsó harmadára vonatkozó száma ismereteink jelenlegi szintjén gyakorlatilag rekonstruálhatatlan. E két terület hiányosságai Szabóky gyűjtésében annál is inkább fájdalmasak, mert pótlásukhoz a céhkataszter sem nyújt elegendő segítséget. Horvátországra nézve ugyanis ez az adatbázis nem közöl 1847. utáni céhadatot (és minden valószínűség szerint a korábbiak sem teljesek), míg Erdély esetében már az önálló Erdélyi Fejedelemség megszűnése (1699) utáni céhnyilvántartás is rendkívül pontatlannak és hiányosnak tűnik. Ha pedig időben még tovább lépünk, akkor azt látjuk, hogy 1769 után a céhkataszter mindössze négy új erdélyi szervezet adatait rögzíti, ami az irodalom ismeretében nyilvánvaló képtelenség. A céhkataszter adatgyűjtésében a Szabóky-féle adatokkal összevetve (Melléklet 3. táblázat) több esetben komoly hiányosságok észlelhetők néhány magyarországi törvényhatóság (elsősorban a veszprémi kézművesipar-történeti munkaközösség adatgyűjtésében szervezetten részt nem vett, volt felvidéki területek) esetében is. Abaúj, Nógrád, Turóc és Zólyom megyék például az 1870-es évek elején sokkal több céh létezését jelentik, mint ahogy azt a céhkataszter alapján feltételezhetnénk, pedig a törvényhatóságok minden valószínűség szerint ekkor már csak a ténylegesen működő céhek adatait közölték, a megszűnteket nem. Utóbbi feltételezésünket valószínűsíti az a tény, hogy az egykorú források gyakorta lényegesen több céhről tudnak, mint a Szabókynak küldött jelentések, felte 10 „...függelékül ide csatolom a czéhekröl szóló kimutatást. Fájdalom, nem sikerült, legbuzgóbb utánkeresés után sem, hiteles és teljes kimutatást megszereznem..." - panaszkodik a szerző, miután egyenként leközli a megyéktől és városoktól begyűjtött céhadatokat (SZABÓKY A. 1879. 5.).