A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Iparostársadalom az iparosítás előtt - Faragó Tamás: Céhek és kézművesek Magyarországon a 17–19. században a számok tükrében

Céhek és kézművesek 83 hetőleg azonban ezek számottevő része a 19. század utolsó harmadában - de nincs kizárva, hogy már korábban, akár egész fennállása folyamán — valószínűleg csak névlegesen létezik. Győr és Pozsony városokban (Melléklet 4-5. táblázatok) például az 1872-ben, illetve 1821-ben összeírt kézművesipari céhek 78, illetve 69 százaléka tíz főnél kisebb taglétszámú - nem egy esetben a szervezet „tagsága" mindössze egy vagy két főből állt

1

' -, vagyis ezekben az esetekben valóságos működő szervezetről, „céhéletröl" valószínűleg éppúgy nem lehetett beszélni, mint azoknak a filiális mestereknek az esetében sem, akik az „anyacéhtől" 100-200 kilométerre levő városban „vidéki mesterként" szakmájukban magányosan éltek és dolgoztak a társaikkal való rendszeres kapcsolattartás minden gyakorlati lehetősége híján.

12 Nemcsak méretük, tagságuk nagysága, hanem területi eloszlásuk tekintetében is igen nagy egyenetlenség tapasztalható a céhek között. Ha az 1-2. táblázatban felsorolt szervezeteket térképre vetítjük - a városi adatokat mindenütt a szóban forgó megyével összevonva-, akkor kiszámítható a céhsűrűség, azaz az átlagosan egy céhre eső terület nagysága (Melléklet 1. ábra). Ennek alapján megállapítható, hogy a kevésbé „céhesedett" Árva megye és Dél-Dunántúl (Baranya és Somogy megyék) kivételével az egy-egy céhre eső terület annál nagyobb, minél keletibb a törvényhatóság. Vagyis a céhek Magyarországon Kelet felé menve ritkulnak: a legsűrűbbek Sopron megyében, ahol kb. 14 km

2 esik egy céhre, a légritkábbak Árva megyében és az Alföld peremén, ahol átlagosan 15-30-szor akkora területenként találunk egy-egy céhet.

13 Ha az önálló kézművesek 1869. évi népszámlálásban szereplő számát hasonló módon térképre visszük, akkor azonban - némi meglepetésre - több ponton az előbbitől eltérő térképrajzolatot kapunk (Melléklet 2. ábra). A kézmüvessürüség vagyis a kézművesek (az 1869. decemberi népszámlálás megfogalmazása szerint: az ipari önállók) aránya a népesség 1000 főjéhez viszonyítva sokkal egyenletesebb eloszlást mutat, mint a céheké.

14 Horvátország, Erdély és a Kárpáti peremterületek kivételével viszonylag egyenletesen teríti be 11 A kis létszámú céh „működését" plasztikusan ábrázolja visszaemlékezéseiben Francsics Károly borbély (FRANCSICS K. 1973. 326-327.) 12 A rendszeres kapcsolattartás távolság miatti nehézségeire következtetni lehet a vidéki céhtagság nagymérvű szóródását jól tükröző térképre vetített adatokból - lásd erre vonatkozóan Domonkos (1985) és (1991) térképeit. Aligha feltételezhető, hogy a többnapi járófóldnyi távolságra élő és céhtársai nélkül dolgozó, sokszor nemcsak más falu vagy város, hanem más törvényhatóság alá tartozó mester részére anyaszervezete gazdasági, érdekvédelmi, társadalmi funkcióit, szerepét ténylegesen, mi több, hatékony módon be tudta tölteni. 13 Árva, Krassó és Máramaros megyékben 500-600 km

2-ként akadhatunk egyetlen céhre. Ez az eloszlás egyértelműen jelzi, hogy a valóságtól könnyen elrugaszkodhat az a kutató, aki elsősorban a Nyugat-Dunántúl céhes iparának tapasztalataira alapozott tudással próbál meg országos összképet rajzolni (vö. DOMONKOS O. 1974.; DOMONKOS O. 1991.).