A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)

Munka és munkaerő egy iparosodó társadalomban - Szabó László: A falusi és mezővárosi kisiparosság házasodási szempontjai és a nők szerepe az iparos társadalom bezáródásában

A falusi és mezővárosi kisiparosság házasodási szempontjai 327 térbeli szerkezetét is átalakító, eladdig a paraszti használatban nem lévő darabokat is tartalmazó asztalos áru váltotta fel (sublót, kanapé, szekrény). Megnövekedett a díszesebb cserépáru iránti igény. A népviseletben a posztóáru szinte kiszorította a házivásznat, s a szabók, különböző lábbelikészítők alig győzték ellátni a piacot. Ez az a korszak, amikor a kisebb mezővárosokban, sőt falvakban kezdett határozottabban elválni a paraszti közösségtől az iparosok társadalma. Segítette ezt az elkülönülést az ipartestületek létrejötte, majd az iparos körök megalakulása. Ezek az intézmények még élesebb határt vontak a paraszti közösség és a többnyire belőlük származott iparosság közé. 2.3. Az elkülönülés mértékét és időpontját nézve, számolnunk kell mindenképpen a település jellegével (státusával) és nagyságával, belső társadalmi differenciáltságával is. A kisebb településeken, ahol néhány, a paraszti termelést segítő - munkaeszközökkel illetve azok javításával foglalkozó - iparos élt meglehetősen kis számban (pl. a beregi Tiszahát községeiben még az 1920-as években is 7-9% az iparosság aránya, az uradalmi iparosokkal együtt), nem lehetett éles az elkülönülés. A nagyobb alföldi mezővárosokban nemcsak határozott réteget regisztrálhatunk már az ipartestületek és iparos körök létrejötte előtti időben, de bizonyos településen belüli elkülönülést, szegregációt is. A még nem megyeszékhely, de erősen városiasodó Szolnokon az iparosoknak szinte külön utcája alakult ki a település központja mögött, hogy a piacteret, hidat jobban megközelíthessék. Megfigyelhető ez a tendencia, bár nem ilyen élesen Kunszentmártonban, részben Nagykőrösön is. Mezőtúron a nagyszámú fazekas az Újváros több utcáját foglalja el, másutt műhely is alig volt. Ugyanakkor Bárándon, Jászjákóhalmán, Mátészalkán az iparosok szétszórtan éltek a településen. A dunántúli Mozsgón a nagy uradalmak, s az uradalmi iparosok miatt nem olyan éles a határ a parasztság és az iparosság között. Az uradalmi iparosok ugyanis cselédeknek számítottak, s a falubeliek a parasztsághoz képest alacsonyabb szintű társadalmi rétegnek tekintették őket, hisz az önálló iparosok egy része eredetileg az uradalomban dolgozott, s nemcsak apógár, de még a földdel alig rendelkező paraszt (zsellér vagy kisházas) is lenézte őket. Ugyanakkor ők - mint Balassa Iván is írja - a cselédség felső rétegének számítottak az uradalmon belül. „A múlt század utolsó negyedétől kezdve a magyar uradalmak is különböző erőgépeket kezdtek alkalmazni. így a korábbi mester emberek: kovács, bognár stb. mellett megjelent a gépész, lakatos is. A mesterek valamennyi cselédnél magasabb fizetést és konvenciót kaptak, a többiek »úr«-nak szólították, önálló lakásukban senkivel sem közösködtek. Pénzért mások számára is dolgoztak, és mindez a béresekhez, kocsisokhoz viszonyítva anya-