A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Munka és munkaerő egy iparosodó társadalomban - Csiffáry Gergely: A bélapátfalvi kőedénygyár hatása a környezetére
A bélapátfalvi köedénygyár hatása a környezetére _^_^ 247 és raktárnok segíti a kisebb üzemeknél, a nagyobb gyártóhelyeken 4-6 adminisztratív munkát végző személy is lehet. b) A második csoportot az előkészítő munkákban résztvevők alkotják. Ezek közt található 2-4 agyagbányász, 1-2 masszacsináló, 1-2 fazekas, tokkészítő és formakészítő. Ezenkívül idesorolható 2—4 csomagolást végző nő vagy gyerek, l-l molnár és festéktörlő, a fa-, homok-, edény- és egyéb ámkatfuvarozók, a favágók, a napszámosok 10-13 fős csoportja. c) A harmadik csoportot a készterméket előállító személyzet képezi. Közöttük találunk 8-10 korongozót, 4-6 edényfestőt, 4-6 edényégetőt, 1-2 fénymázolót és 1-2 kemencefűtőt. A termelésirányítók létszáma minimálisan 3-4, maximum 4—6 fő. Az előkészítésben legkevesebb 20 fő, jobb esetben 30 fő is részt vett. A közvetlen termék-előállításban dolgozók száma 18-26 fő közt változhatott. Az összes dolgozó létszáma a kisebb üzemeknél a 40—41 alkalmazottat, a nagyobb vagy régebben alapított vállalatoknál az 58-60 dolgozót is elérhette. A kisebb edénygyártó manufaktúrák teljes személyzetének 8-10%-át az irányítók, 50%-át a termék-előkészítésben résztvevők, míg a további 40%-ot a késztermék-előállításnál tevékenykedők alkották. A nagyobb manufaktúráknál az összes alkalmazott 7-10%-át az irányító személyzet, több mint a felét az előkészítő, s további 40%-át a közvetlen termékkészítésben dolgozók képezték. Általános gyakorlat a korszak edénygyártó fabrikáinál az, hogy az adminisztratív munkaerő 8-10% volt, míg az un. fizikai munkavégzők aránya elérte, vagy meg is haladhatta a 90%-ot. Az előzőekből leszűrhető, hogy az előkészítésben résztvevők aránya elérte az összes dolgozó felét. Őket is a manufaktúrák munkásainak kell tartanunk, mert az e csoporthoz tartozók is napszámos vagy darabbéres dolgozói voltak az üzemeknek. Meglétük is bizonyítja, hogy egy üzem működése folyamatosan bővülő munkavállalói réteget érintett. A szakképzett és a szakképzetlen munkavállalók aránya a kisebb üzemeknél az ideszámítható termelésirányítókkal és a termék-előállításban résztvevőkkel 58-60%-ot tett ki, míg a termék-előkészítés munkálataiban résztvevő szakképzetlen munkaerő 40-42% körül mozgott. A nagyobb fabrikáknál is közel hasonló dr termelésben résztvevő szakképzett és szakképzetlen munkaerő aránya. A szakképzett munkavállalói réteg alapvetően mobil, a társadalmi mobilitásukat a munkaerőpiacon bárhol értékesíthető szakmai tudás, ill. az idő során felhalmozott kisebb pénztőke biztosítja, amely olykor gyáralapításokat is lehetővé tesz. Az előbbieknek két következménye van. Az első: hogy a képzett szakmunkások a meglévő gyárak közt szabadon vándorolnak, amelyet elősegít a képzett munkaerő hiánya, emiatt a tulajdonosok gyakran élnek a munkáscsábítás módszerével. A
