A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században - A Hajnal István Kör- Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai. Salgótarján, 1996. augusztus 22-23. - Rendi társadalom, polgári társadalom 10. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 41. (Salgótarján-Budapest, 2003)
Iparostársadalom az iparosítás előtt - Pozsgai Péter: Torna mezőváros iparosai a 19. század közepén
168 Ipar és társadalom Pozsgai Péter A fentiekből látható, hogy a Torna mezővárosi 1857. évi népszámlálás esetében a valós foglalkozásszerkezet nem állapítható meg pusztán a lajstromok besorolása alapján. A tulajdonosi státuson alapuló foglalkozási csoportok (földbirtokos, ház- és járadékbirtokos, napszámos), illetve a munkaviszonyon alapulók (iparüző, kereskedő) keveredése figyelhető meg. A feudális összeírások rendies szemlélete tükröződik az 1857-es népszámlálás foglalkozási kategóriáiban, a tulajdonosi státus az elsődlegesen meghatározó besorolási elv, amely közvetlen rokonságot mutat a feudális kori adóösszeírások kategóriarendszerével: colonus/jobbágy/földbirtokos, inquilinus/házas zsellér/ház- és járadékbirtokos, subinquilinus/házatlan zsellér/napszámos. 23 C) 1870 Az 1869/70. évi népszámlálás felvételi ívein 71 kézműves szerepel, közülük 62 háztartásfőként, 9 kézművest pedig (3 családos és 6 nőtlen) más háztartásában írtak össze. Az összes kézművesből 64 esetben tüntették fel a „foglalkozási viszonya" oszlopban, hogy önálló (esetenként „mesterségéből" vagy „munkája után") 24 , közülük 4 esetben a mesterség mellett más „hivatást" is feltüntettek: 1 festőmester, birtokos és haszonbérlő; 1 kovács és földész; 1 mészáros és földész és 1 mészáros és kereskedő. (Sajnos a Torna mezővárosi foglalkozási összesítő ív 25 nem maradt fenn, ezért esetükben nem állapítható meg, hogy melyik foglalkozási főcsoportba sorolták őket.) A csupán időszaki iparűzést lehetővé tevő mesterségeknél (4 ács, 3 kőműves) a kézműveseket (egy kőműves kivételével) napszámosként említik, ebbe a csoportba sorolva az egyedüli „cigánykovácsot" is. Egy ácsról a „mint vállalkozó úgy is mint segéd" bejegyzés a foglalkozási viszony oszlopában jól szemlélteti az ácsok és kőművesek szezonális munkavégzés kényszeréből adódó nagyobb munkavállalási rugalmasságát. Az 1852-es névsorral összevetve az 1869-es mezővárosi névsort kiderül, hogy 4 kézművest - akik közül hármat 1857-ben is földbirtokosnak, egyet pedig iparűzőnek tüntettek fel - 1869-ben is „csak" földbirtokosként, illetve földészként írtak össze. Két földészről pedig az anyakönyv segítségével lehetett megállapítani, hogy 23 Uo. és TÓTH Z. 1987b. 408^19. 24 Az 1869. évi népszámlálás felvételi ívein szereplő „foglalkozás viszony" meghatározások tartalmi különbségeit (mesterségéből, önálló, munka után, évi fizetéséből stb.) egy másik tanulmányomban fogom részletesen elemezni. 25 A VlII.b. jelzetű „Községi áttekintés a jelenlevő népességnek hivatás és foglalkozás szerinti számbavételére".
