Salgótarjáni zsidótörténet általános és középiskolások számára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 42. (Salgótarján, 2004)

A salgótarjáni zsidóság története a Holokauszt után

A salgótarjáni gettóból deportált 1300 és a korábban munkaszolgálatra elhurcolt 150— 200 zsidóból csak mintegy 120-an tértek haza. A szörnyűségek azokat is megviselték, akiknek valahogyan sikerült kicsúszniuk a nyilasok markából. A salgótatjáni Keller László például még a néKeller László és Tony Curtis a budapesti met megszállás napján Mártírok Emlékműve alapító okiratának aláírásakor menekülni próbált. - Ma is emlékszem, hogy március 19-e egy vasárnapi nap volt. Tarjánban felültem a déli gyorsra, s amikor megérkeztem a Keleti pályaudvarra, elfog- „ tak, s azonnal Kistarcsára [Pest megye] vittek. Miután igen erős szemfájdalmaim voltak, Kistarcsáról először a zsidó kórházba kerültem, majd hazavittek és Hangonyba [Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe] mint munkaszolgálatost bevonultattak volna, de alkalmatlannak találtak erre. Visszakerültem Budapestre, keresztény papírokat vásároltam, s közben augusztusban meg is nősültem. Zuglóban a Törökőr utcában laktam mindaddig, míg a szomszédok fel nem jelentettek. Feleségemet a Radeczky-laktanyába hurcolták a nyilasok, én pedig a Vadász utcai üvegházban találtam menedéket. Gyakran voltam életveszélyben, de semmi nem tartott vissza attól, hogy a téglagyárból kimenekítsem a feleségem, akivel kiköltöztünk a Tátra utcába, és ott ért bennünket a felszabadítás. - Visszajött Salgótarjánba? - Igen... Rettenetes volt a visszatérés. Szüleimet, nővéremet, annak férjét és fiát elvesztettem. Kishúgomat a férjével együtt Békéscsabáról deportálták, ők hála Istennek visszatértek. A baráti köröm kilencvenöt százaléka elpusztult, nagyon kevesen tértek vissza a régiek közül. Lakásunk is rettenetes állapotban volt. A katolikus templomnál laktunk, ahol ma bérház áll, körülbelül a második épület tájékán. Mit mondjak? A fütdőszobából istállót csináltak az oroszok. De erőt vettem magamon, helyreállítottam a lakást, és ott éltem a családommal. Egy dolgot máig nem felejtek el. Hálával gondolok egy Jeszenszki Gyula nevű emberre, aki már nem él, és aki a Szilárdy-udvarban volt alispán. Amikor megtudta, hogy hazajöttem, hogy itt vagyok a családdal, krumplit, olajat, lisztet és cukrot küldött. Ez nagy dolog volt akkoriban. Eletében sem felejtettem el ezt a jó cselekedetét, és ma is elérzékenyülve gondolok rá. (Soha nem szégyelltem, hogy palócvárosból származom. Szokács László interjúja Kellér Lászlóval. Palócföld, 1990/6., 90-91- oldal.) 3§£ 71