Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

II. ÜNNEPLŐ FELEKEZETEK – FELEKEZETI ÜNNEPEK - Brandt Juliane: A történelmi emlékezet konstrukciója felekezeti perspektívában

népe - mint ahogy a fent idézett miniszteri rendelet is az országra vonatkozik. Az alapvető probléma a történeti elbeszélés számára a nem magyar nemzetiségek elődjeinek kimaradt államképzése volt. A nyelvhasználat kérdését általában nem fejtették meg. Az állampolgári jogok gyakorlása és a civilizatórikus vívmányok átvétele minden további nélkül a magyar nyelv kultúrnyelvként való átvételét is magában foglalhatta. A másik modell szerint csak annak az etnikumnak a tagjai magyarok, akik magyarul beszélnek, akik kultúrájukat és nyelvüket, ezzel identitásukat a külső befolyások és kihívások ellenére századokon át megtartották. Csak ők voltak képesek államalapításra, ők a kultúrahordozók a Kárpát-medencében. Asszimiláció viszont lehetséges, előfeltétele a nyelv átvétele és a benne közvetített civilizatórikus értékek elsajátítása. Az oszcilláló fogalomhasználat nagyon elterjedt, ugyanakkor az államnemzet, a magyarul beszélők és az ünneplők azonosítása nem csupán református prédikációkban, körlevelekben vagy apró hírekben figyelhető meg (az utóbbiak úgyis szókimondóbbak), ahogy pl. Szász Károly Duna melléki püspök körlevelében egyházát mint „e haza és nemzetünk legmagyarabb népét" említi. Ez a felekezet nyelvi összetételét nézve érthető, ugyanakkor magyar evangélikus oldalon is előfordul.

32 Német evangélikus kommentárok szerint (egyházi beszéd itt a lapokban nem jelent meg) „a magyarok" szintén Árpád harcosainak leszármazottjai. Az ünnepet a magyar állam ünnepeként értelmezik, mely közös haza. A nagy ünnepi-nemzeti rajongás láttán nemzetiségfeletti, felekezetileg, vallásilag fogant elveket hirdetnek.

33 Visszatekintésben már „Árpád népe", a „honfoglaló apák" is „nemzet"-ként jelennek meg,

34 akik az akadályok ellenére diadalmaskodtak: „Árpád népe Kárpátoktól Adriáig az úr ma is; az ő vérük, nyelvük, szellemük és emlékük él e földön." Néha az óhajtott nyelvi asszimiláció is az őstörténetig vezethető vissza: „Őseink az itt talált népeket nem irtották ki, és nem tettékőket rabszolgáikká sem, mert szabadságszeretetük tiszteletben tartotta a meghódolt idegen fajok szabadságát is... Az idegen fajoknak jogokat és szabadságokat adtak, igazságos és szelíd bánásmód által megnyerték őket s a nemzet erejét így öregbítették. "

35 Fordítva, az ünneplők jelenkori számbavételénél minden nyelv beszélői bekerülhetnek Árpád utódjainak közösségébe: „A világ szeme rajtunk a maroknyi magyar nemzeten, kik alig kétszázezren jöttünk ide s most milliókra (17 millió) szaporodtunk."

36 A református elbeszélésekben, az isteni elrendeltség eszméjével összekapcsolódva, még erősebben nyilvánulnak meg a műveltségbeli, jellembeli közös vonások ezer éven át: ez a nép „tisztább értelem32 Lásd (ev.:) PAULIK1.1896,198., 203. p.;ENDREFFYJ. 1896,186. p.; SÁNTHA K. 1896, 210. p.; (ref.:) IFJÚSÁGI 1896, különösen 235., 237. p.; TABAJDIL. 1896, 202. p.; FÜLÖP J. 1896, 8. p. 33

EVANGELISCHE 1896, 5. p.; H. 1896. 3

4ENDREFFYT. 1896,186. p., vagyPAULIKJ. 1896,198. p.; SÁNTHA K. 1896, 210. p.; református oldalon pl. IFJÚSÁGI 1896, 236. p. 35

ENDREFFY J. 1896,187. pp.; SÁNTHA K. 1896, 210. p. 36 SÁNTHA K. 1896, 209. p. 94