Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

II. ÜNNEPLŐ FELEKEZETEK – FELEKEZETI ÜNNEPEK - Hatos Pál: Emlékezet, identitás, ünnep. A genfi történeti hagyomány eszköztára

A genfi identitás médiumai Tágabb értelemben az identitás legfőbb médiuma a többváltozós mátrixként felfogható történeti hagyomány. A következőkben a történeti hagyomány intézményeiről, „hordozóeszközeiről" lesz sző, amelyeken keresztül az identitás üzenete eljut a címzettekhez. A történeti hagyomány hivatalos letéteményese a közkeletű felfogás szerint a történetírás, illetve a 19. századot megelőzően annak koronként ekként definiált formái, mint a krónikák, geszták stb. Ennek a közvélekedésnek az alapja az, hogy a 19. század második harmadától, a történetírás szaktudománnyá válásától és akadémikus diszciplínává történő előrelépésétől a történelmi hagyomány fő alakítója az akadémikus történetírás, de utána sem válik függetlenné egy tágabb kerettől, ezért nem mondhatjuk, hogy a történelmi hagyomány teljes mértékben azonosul az (akadémikus) historiográfiai hagyománnyal. A történeti hagyománynak ezt az akadémikus történetírást középpontba állító felfogását napjainkban a tudománytörténet és a szociologikus alapozottságú eszmetörténet szempontjából is erősen kritizálják. Az inkommenzurabilitásnak a tudománytörténet által újabban sokat tárgyalt, Thomas S. Kuhntól származó modellje az összehasonlítás lehetőségét korlátozza, s a történeti hagyomány progresszív folytonosságának elképzelését - mint önkényes alapon felépített konstrukciót - elutasítja, amely a tudománytörténeti megismerésnek inkább gátja, mint előmozdítója.

10 Reinhart Kosselleck a történelemelmélet oldaláról közelítve sajátos szociologikus fogalomelemzési módszert dolgozott ki, amelynek forrásai jóval kiterjedtebbek: nemcsak a filozófia, a jogtudomány vagy a közgazdaságtan klasszikusainak szövegei, hanem törvények, szótárak, enciklopédiák, politikai programok, jelszavak is beletartoznak.

11 Ez a kiterjedt vizsgálati mező jelzés a modern történetírás-történet számára is: ha egy korszak történeti tudatát akarja rekonstruálni, akkor az akadémikus historiográfia forrásain túlmenően a történeti tudat tágabb intézményes kereteit is vizsgálat alá kell vennie. A fentiek figyelembevételével a historiográfia reflexív felfogásának jellemzője, hogy kánonját nem annyira a műfaji egyneműség, hanem a problémafelvetés határozza meg, azaz minden, az identitás alakításában részvételre igényt formáló, magyarázatában elsődlegesen a múlt értelmezésére illetve felhasználására igényt tartó művet és diskurzust (nevezzük őket funkcionális szempontból médiumnak) a látókörébe von. A historiográfiai hagyomány vagy kánon ilyen értelmű kiterjesztése korántsem önkényes vagy anarchikus lépés, hanem az akadémikus historiográfia sokszor esetlegesen létrejött aktuális tudományos-invizsgálni a tulajdon fogalmának jogelméleti történetét és az identitás századunkig legtöbbször látens koncepciójának interferenciáit. 10 Az inkommenzurabilitáshoz lásd KUHN, Th. 1999,194-196. p.; FORRA1 G. 1997, 2328. p., illetve FEHÉR M. 1997, 29-36. p., valamint LAKI J. 1997, 37-51. p. 11 KOSELLECK, R. 1972, XV. p.; SZABÓ M. 1998, 55-73. p. 74