Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

II. ÜNNEPLŐ FELEKEZETEK – FELEKEZETI ÜNNEPEK - Hatos Pál: Emlékezet, identitás, ünnep. A genfi történeti hagyomány eszköztára

tézményes korlátainak meghaladása, azaz a történetiség érvényesítése a hatalmi logika rovására.

12 Természetesen ezeknek a médiumoknak a mibenléte fontos hatással van az üzenet tartalmára, hatékonyságára is. További szempont a gyakori átfedés e médiumok között. A megemlékezések ünnepekhez kötődnek, kísérőik könyvek, nyomtatványok megjelentetése, érmék kiadása, emlékművek avatása, az írásbeli médiumok által hordozott üzenetek szemantikáját befolyásolja a szóhasználat általánosabb kánonja stb. A médiumok elemzésénél az egyik legproblematikusabb elemzési pont a címzetti kör behatárolása s ezzel összefüggésben annak eldöntése, hogy vajon a történelmi hagyomány elemei közül melyeket tekinthetjük genfinek, s melyeket a Genfről alkotott külső kép eredményének. Ez a kérdés azért is nehéz, mert Genfben a reformáció maga is két, végkifejletében elválaszthatatlan, de eredetében kettős eseményre megy vissza. A függetlenségi mozgalom belső fejlődés eredménye, főszereplői autochton genfi polgárok, célja nem terjedt túl Genf földrajzi határain, míg a vallási mozgalom nemzetközi, főként francia eredetű menekültek, mint Farel és Kálvin műve, akik egy egyetemes küldetés részeként fogták fel genfi tevékenységüket. Ezért is problémás feladat elkülöníteni a genfi hagyomány idegen elemeit a genfi invencióktól. A hagyomány fejlődéstörténete azóta magán viseli ezt a kettőséget, s joggal merül fel a kérdés, hogy például Kálvin, Rousseau vagy mások megnyilatkozásai mikor és milyen megszorításokkal tekinthetők genfieknek.

13 A következőkben az identitás mértékét tekintem mérvadónak egy-egy történeti diskurzus „genfiségének" megítélésénél. Ha 1. a szerző szándéka elsődlegesen a „genfiekhez szólás" volt, vagy legalábbis meghatározó volt a megnyilatkozás ezen aspektusa, genfi médiumon keresztül történt és - elvileg legalábbis - hatástörténetet nyithatott, illetve 2. a külső „címzetthez" szóló megnyilatkozás médiuma genfi, akkor genfinek tekintettem a megnyilatkozást és szerzőjét; ha viszont 3. a külső médiumon keresztül tett kijelentést nem motiválta a genfiekhez szólás szándéka, azaz külső, „hideg" értelmezést takart, illetve 12 FOUCAULT, M. 1969. 13 Mégis Kálvin Genfhez való viszonya ambivalens volt. Ahogy már az 1539-es, Genfet Rónia hűségére visszatéríteni akaró Sadolet kardinálishoz írt levélben is bemutatja, Genfhez isteni hívás, rendelés köti, ugyanakkor még a halálos ágyán sem habozott „perverz és gonosz nemzedéknek nevezni a genfieket" (CO. IX col., 893. p.). Ismeretes a Genfhez vagy személyéhez kötődő mítoszok elhárítására való törekvése is (DUFOUR, A. 1966, 84. p.). Rousseau genfinek született, s bár élete, tevékenysége döntő részben kívül játszódik a városköztársaság határain, nála a genfi identitás vállalása néha igen hangsúlyos, bizonyos mértékig ő a „genfiség" feltalálója, a modern identitástudat egyik első kifejezője is. 75