Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Szabó László: Tradíció és ideológia az oszéteknél (Szent Györgytől Sztálinig)

nem ihattunk egy kortyot sem. Midőn én belekóstoltam soron kívül, rám szóltak. Mondták, nem ismerhettem a rendet, de azért egy stráfot kapok. A tószt után lehetett inni mmdenkinek, főleg a tósztot mondónak. Ekkor megpezsdültek az asztalhoz nem ült legények, és üjratöltötték a poharat. Ha valaki nagyon eltért a felvetett gondolattól, a tamada ismét megemelte poharát, és új gondolatot vetett fel, bár ez csatlakozhatott az eltérített gondolathoz is. Úgy mondták: A grúz-oszét asztal felér egy egyetemmel Mert itt szépen és okosan kell beszélni. Olyan szavakat kell használni, amelyek különlegesek, szépek. Ezt Jattunkra oroszul is megtették. Bizonyára oszétül még inkább így volt. Időről időre visszatértek a vendégekre, a vendégbarátságra és a testvériességre, békére. Itt beszélnek el régi történeteket, s adják tovább a hagyományokat, így éltetve tovább az oszét tudatot. Megemlékeztek régi hősökről is, csakúgy, mint a világháborúban elesettekről. Végül több szólamra oszét nyelven énekelt hősénekeket is előadtak a szertartás természetes részeként. A fiatalok, érett korúak itt sajátíthatják el a hagyományokat, a férfiasság tiszteletét, a kötelességet és a fegyelmet, ismerhetik meg a szertartás rendjét. A felnőttek, bár egész napon át tartott a lakoma, nem lettek ittasak, mert a legidősebb, a tamada volt a „modus bibendi". Egy-két esetet említettek, hogy valaki többet ivott a kelleténél, s azt a közösség kizárta magából, többet a férfitársaság nem fogadta be. Elítélik az orosz fiatalokat, akik Ordzsanikidzében berúgnak, szeszes állapotban randalíroznak. Az oszétet józanságáról ismerni meg - mondják. 6. Győzelem napi ünnepség Május 9-én részt vettünk a győzelem napján, amelyet a fennsíkon, mintegy 800 m magasan rendeztek a Xumalag falubeli férfiak. Mikor megérkeztünk a falu tanácsházába, vendéglátó gazdánk leült, és azonnal előkerült a sakk. Iszonyatos gyorsasággal játszottak le egy oda-vissza partit. Megtudtuk, hogy ez szokás, szinte párbaj, a férfiasság jele. Nem véletlen, hogy a szovjet sakkozók nagy része a Kaukázus népei közül került ki. Ezután nyúlhattunk pohárhoz. Kiautózva a fennsíkra - amely a magyar Hortobágy látványát idézte, de háttérben a magas hegyekkel s a síkon gömbölyűre csiszolt, legelőt is borító öklömnyi gleccserkövekkel - már népes férfigárda várt. Nők sehol. Azok jó előre kmordták a megfelelő ételeket. Ám voltak suhanckorú gyermekek is, akik a felnőtt férfiak örömére egymással félmeztelenül birkóztak, két vállra fektetve egymást. Ez már eseménynek számított, ugyanakkor szintén az erő, az ügyesség és a férfiasság előiskolája volt. A felnőttek ezt komolyan vették. (Megjegyzem, hogy a szovjet birkózók, olimpiai bajnokok java része szintén kaukázusi vagy közép-ázsiai volt.) Sajnálatunkra már levágták az ünnepi lakomára szánt borjút, de nyúzását, feldolgozását végigfotózhattuk. Ennek részletezése nem fér ide, csak annyit jegyzünk meg, hogy kiterített bőrén aprították a húst, a csontos részeket egy tőkén vágták fel. Előbb a belső részek kerültek hatalmas sasliksütő nyársra, a húst egy medenceszerű tálban, befűszerezett vízben puhították, s megérkezésünk után feltálalták. Itt is a tamada ült az asztalnál, a már ismertetett Szent György-i 65