Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Szabó László: Tradíció és ideológia az oszéteknél (Szent Györgytől Sztálinig)

így ősi kaukázusi népeknek tartják. A szkíták is beolvadtak e néptömegbe, s ezért Hérodotosz leírását a szkítákról saját ősi hagyományaiknak tartják. Különböző nomád népek a Kaukázus völgyeibe szorították őket, sőt a Kaukázus gerincén is átjutottak. Ma ez Dél-Oszétia, mely Grúziához tartozik, míg a fennsíkon és az északi hágókon élők Oroszországhoz. Természetesen a sík vidékről való, fennsíkra és magas hegyi szorosokba kényszerűen felnyomulő oszétek életformaváltáson is átmentek. Mégis megőrizték nyelvüket, szokásaikat, a nagycsaládi életformát, s kialakult az a néptudat, amit már emlegettem, hogy ők őskaukázusiak, illetve Hérodotosz által leírtak ősi szokásaik. Ez vonatkozik a tudományos irodalmukra s a köznép tudatára egyaránt. Természetesen a köztudatban élő és inkább szokásszerűen megnyilvánuló dolgok mások, mint a tudományos meggyőződés. Az igazságról vagy valószínűségről, illetve a részletekről nem kívánunk szólni. A lényeg az, hogy mindkét rész erős öntudattal rendelkezik. Vallásukat tekintve bizánci keresztények, s a kereszténységet nem sokkal az örmények, majd grúzok után vették fel. Mohamedán vallású népek veszik őket körül (ingusok, csecsének, s szinte az egész dagesztáni népesség, ahol 36 nyelvet beszélnek, de mégis megértik egymást). Keresztény voltukra mindig büszkék voltak, s erős öntudatukhoz ez is hozzájárult. Úgy mondhatnánk ezt, hogy „kaukázusi öntudat". 3. A kaukázusi népek katonanépek Szorosok, családok (mert nem mindig népek) harcoltak egymással, egy-egy völgyet, utat védve, ahol családi őrtornyok, erődök álltak. Az oszét és más kaukázusi népek gyermekeit, midőn már négykézláb mászni tudtak, nagy szőnyegre tették le, amit körberaktak tárgyakkal: különböző mesterségek szerszámaival, írni-olvasni tudáshoz való mindenkori kellékekkel, de mindenekelőtt különböző fegyverekkel, s lestek, hogy a gyermek mihez nyúl legelébb. Ha fegyverhez, akkor nagy ováció volt. Az oszétek, mint más kaukázusi népek is, úgymond katonanépek voltak, s különböző harcokban mint hivatásos - nálunk zsoldos - katonák vettek részt, igen megbízhatóan szolgálva azokat, aki felfogadták. Volt olyan, hogy az orosz-török háborúban oszét oszét ellen harcolt. Az oszét lakás legfőbb dísze ma is egy kézzel kötött szőnyeg (mi perzsaszőnyegnek mondanánk), előtte egy dívánnyal s a szőnyeg körül kirakott kürtökkel, az eleiktől rájuk maradt, ereklyeként őrzött vágó- és elöltöltős tűzfegyverekkel s az ősök fényképeivel, ahol egyik legszembetűnőbb az X alakban testet övedző golyótartó heveder. Énekeik nagy része valamely hőseposz, táncaik között igen nagyarányú a fegyvertánc. Ilyen szellemben nevelkedtek. Jellemző, hogy amikor az oroszok el akarták foglalni a Kaukázust, ez a hatalmas birodalomnak több mint fél évszázadába került, s amikor már azt hitték, elfoglalták, támadt újabb nép vezér: a dagesztáni Samil, s még több évtizeddel meghosszabbította a harcokat. Ma is így van ez Csecseniában és másutt, ahol az oroszoknak bizony kés áll a hátába bármely óvatlan pillanatban. El kellett volna 62