Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Praznovszky Mihály: A Madách-kultusz „ősünnepe” Nógrád megyében 1864-ben

ta, amelyet sokszor és sokan csaknem azonos szóhasználattal foglaltak össze, s amelyet legszebben Eötvös József fogalmazott meg 1860-as balatonfüredi beszédében: „.. .oly nép, mely nagy halottait tisztelni tudja, sohasem nélkülöz oly polgárokat sem, kik e tiszteletre érdemesek."

6 A szoboravatásra összesereglett tízezres tömegben nem volt senki, akinek Kisfaludy szobra és emléke mellett ne jutott volna azonnal eszébe a nemzet nagy halottainak egész sora, 1849 tragikus veszteségeinek fájdalmas példája és ereje. Valami hasonlóra gondolhatott az a pár száz főnyi ember is, aki 1864. október 7-én Alsósztregován körülállta Madách Imre ravatalát az öreg kastély „oroszlánbarlangjában", a költő dolgozószobájában. Meggyőződésem, hogy sem itt, sem a sírnál és a losonci gyászünnepélyen sem a költő Madáchra emlékeztek. Természetesen tudtak a Tragédiáról, a sikerről, az országos sajtóban megjelent egyöntetű dicsérő kritikákról, Arany János magasba emelő sorairól, a Kisfaludy társasági, az akadémiai tagságról - de még nem fogták fel, hogy korszakos irodalmi mű született a világirodalomban. Lehet, hogy még nem is olvasták, az első kiadásból csak a Kisfaludy Társaság tagjainak jutott ületménypéldányként, s a második sem jelent meg nagy számban. A gyászolók tisztelete a kortárs politikusnak szólt. A nógrádi radikális ifjak szervezőjének, az 1848^19-es megyei politika egyik következetes szerepvállalójának, a börtönviselt, üldözött hazafinak, az 1861-es országgyűlésen feltűnt nógrádi követnek, az országos politikai szerepet ígérő politikusnak. Még akkor is így van, ha tudjuk, hamar elterjedt a híre Nógrádban annak, hogy a sztregovai földesúr irodalmi sikerétől hangos a főváros. Nyoma van ennek az egymás közti levelezésekben, Szontagh Pál és Madách környező falvakban élő barátai hozták-vitték a híreket - megyei sajtó éppen ekkor nem lévén -, és nyoma van az országos lapokban is. 1862 tavaszán megjelent a hírlapokban, hogy a nógrádi hölgyek - vajon kikről van szó? - Salgó vára tövében majálist tartanak „azért, hogy a volt nógrádi képviselő, Madách Imre a Kisfaludy Társaság tagjául választatott, gyűjtést is fognak eszközölni, hogy a megye hölgyei a társulat alapító tagjai közé léphessenek".

9 A program végül is elmaradt - mintha a háttérben egy Losonc-Balassagyarmat rivalizálást éreznénk. Egy losonci levelező ugyanis még májusban megrótta a szervezőket a Gombostű című lap hasábjam, mondván, hogy a városban nem is tudnak az eseményről. Szép, szép dolog az elképzelés, de a költő ünneplésére nem efféle léha mulatságot, hanem valami mást, „valami nagyszerűt" kellene szervezni. A gyászbeszédekben is a politikai motiváció dominált. A temetésről tudósító losonci ügyvéd, Kovács Ferenc szerint a sírnál elhangzott s nem egyházi gyászbeszéd elmondója „a tudományával egekig ható tiszta becsületesség hazafi és az egyenlőség, szabadság, testvériség eszmék, s különösen a népérdekek képviselőinek remek példányától" vett búcsút.

10 8 EÖTVÖS J. 1902, 245. p. 9 Gombostű, 1862. február 12. (13. sz.), 398. hasáb. 10 A Hon, 1864. október 11. (232. sz.), 3. p. 50