Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth G. Péter: „Európa véres színháza”. A fájdalom, a kegyetlenség és a vértanúság kultúrája a kora újkori Magyarországon

gyerekek ellen elkövetett kegyetlenkedések egyes formái nemcsak az emberi kultúrákban, hanem az állatvilágban is előfordulnak. A harcok hevében elkövetett kegyetlenkedések gyakran az ellenség totális megsemmisítését célozták meg. Ez azonban a humánetológusok véleménye szerint csak az emberi kultúrákra jellemző. A férfiakat ért agressziós cselekvésekről, illetve a férfiak által elkövetett agresszív tettekről nagyon sok forrást idézhetnénk. Ezek közül a szexuális bűnelkövetéseket, illetve büntetéseket emelném ki mint nem specifikus agresszív cselekvéseket. A férfiak felnyársalásáról, kiheréléséről mind a gonosztettekről beszámoló perekben, mind a büntetésnemeket meghatározó törvénykönyvekben egyaránt olvashatunk. A nyársba vonásról szóló legismertebb példákat a Dózsa-féle parasztfelkelést (1514) megörökítő elbeszélő forrásokban, illetve az események pillanatában fogant megtorló, véres törvényekben olvashatjuk. Hexameteres versbe szedve, a lázadás közeli-távoli szemlélője, Taurinus (1519) így írt a paraszthadak kegyetlenkedéseiről: „Végig a Kunságban nemeseknek birtoka egy láng, mindenhol nemesek holtteste tüzes /akarókon."

79 A paraszthadak által elfogott Csáky Miklós csanádi püspök - ki a kortárs krónikások szerint is sok jobbágylány tisztességét gyalázta meg - haláláról így írt: „Nem is szólt többet, félbeszakították, belefojtva a szókat. Lelke kiszáll, hószín bőrét átfúrja kegyetlen rúddal a vad hóhér, s méltatlan módra kivégzett árva, szegény testét fent hagyja a durva karón, hol rajta a bőr kihasad, s lágy belső része kibuggyan. Vesznek a többiek is. Húzzák rút nyársra a testük, s forgatják lobogó, nagy lángot gyújtva alája."

m Istvánffy Miklós krónikájában (1622), megemlékezve az 1514. évi parasztháború borzalmairól, hangsúlyozottan foglalkozott a magyar főurak ki végzési színjátékának képi megjelenítésével. Istvánffy a Dózsa-lázadással egy időben keletkezett forrásokat is felhasználta az események leírásánál. Többek között ismerte Taurinus és Tubero munkáit is, melyek inspirálólag hathattak a véres képek megalkotásánál: „És amikor az éj sötétségének leple alatt kevés számú kísérőjével csónakra szállt, hogy ezzel a Maroson... átkeljen, s a közeli hegyekben biztos helyre meneküljön, balszerencséjére parasztokra bukkan, akik miután elfogták, s nagy megszégyenítésnek és sok gyalázatnak tették ki, György elé vezették, aki sok ütlegelés és kínzás után a püspököt, miután felvétette vele a szent stólát és az infulát..., s egy meghegyezett karót lágyékába szúratott, méltatlan módon megölette. "

81 A Csáky püspökkel együtt el79 TAURINUS, S. 1519, liber I, 459-460. p. 80 TAURINUS, S. 1519, liber III, 157-163. p. 81 THÁLLYAI, P. 1629. 36