Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth G. Péter: „Európa véres színháza”. A fájdalom, a kegyetlenség és a vértanúság kultúrája a kora újkori Magyarországon
fogott Telegdi István haláláról pedig a következőket írta: „György azonban haragját Telegdi Istvánon töltötte ki, aki... a királyi tanácsban, a bíboros pártjával szemben, helytelenítette a bűnbocsátó pápai bulla kihirdetését. Telegdi éppen hazautazott, amikor a parasztok útközben elfogtak. Őt Székely György a kínzásoknak egy egészen új s mind a mai napig nem hallott nemével, amelytől a tisztességes embereknek nemcsak szene, de jámbor füle is irtózik, ölette meg. Szeméremtestére kötelet köttetett, s annálfogva egy igen magas karóra függesztette fel azt a híres és ily szörnyű kínzásra teljességgel méltatlan férfiút, majd nyilakkal és puskagolyókkal, György szeme láttára, nyomorultul megölték." 82 A nemesek szemszögéből készült krónikás, elbeszélő források mellett, melyek a paraszthadak kegyetlen tetteit örökítették meg, érdemes kontrasztként megvizsgálni a megtorlást előkészítő véres törvényeket is, melyek a nemesek bosszúját tükrözték. A hajdú büntetése első ízben kiherélés, ami paraszt esetén a kézlevágás, másodízben halál volt. Mindezen törvény szervesen illeszkedett a Dózsa-féle parasztháborút követő megtorlás büntetéskoncepciójába. II. Ulászló király 1514. évi VII. dekrétumának 60. cikkelye rendelkezett a hajdúknak nevezett pásztorokról és a parasztokról, melyben megtiltják nekik, hogy kopjákat és más fegyvereket, puskákat maguknál hordjanak. Ha a hajdú ennek ellenére magánál fegyvert hordott, bárki, bárhol elfoghatta. A hajdú büntetése első ízben kiherélés, másodízben halál, a paraszt büntetése pedig kézlevágás volt. A hajdú, mint a társadalom ellensége, idegennek számított. Büntetése ezért sokkal súlyosabb volt, mint a csoporton belülinek számító parasztoké. A kiherélés büntetésnem a karóba húzás mellett azt az üzenetet hordozta, hogy a hajdú idegen, csoporton kívüli, tehát nem ember. A paraszthadak és a nemesek közti csoportküzdelem megjelenítésének legszemléletesebb példái tehát épp az ellenfél férfiassága elleni brutális támadások voltak. A csoporton kívüli személyek az egymásnak okozott sérelmek miatt a harc hevében fokozatosan dehumanizálódtak. A férfiatlanítás vagy a passzív homoszexualitásba kényszerítéssel történő nyársba vonás az ellenfél nem emberi mivoltát hangsúlyozta. A harcban és a megtorlásban elkövetett kasztrálás és karóba húzás így végeredményben a potenciális férfi-rivális megsemmisítését jelentette. A férfiak ellen elkövetett brutális cselekedetek mellett a nők ellem agresszív aktusok is általános emberi megnyüvánulásoknak tekmthetőek. Taurinus (1519) a nemesek látszaterényéről és a parasztlányok tisztességének elrablásáról így értekezett: „Bámulják az erényt, s dicsérik, hogy milyen érték, mint Juno madarát a gyerek; csak látszaterényre törnek, s nem pirul egy se özvegy nőkre vadászni, megfertőzni leány gyerekeknek tiszta szobáját, s asszonyt, lányt sőt násznyoszolyát szennyezni be rútul, hogyha beléjük esik szörnyű nagy erővel a vad vágy."* 2 82 THÁLLYAI, P. 1629. 83 TAURINUS, S. 1519, liber II, 151-156. p. 37
