Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Feischmidt Margit: A történelemről egy antropológus szemszögéből: - Az 1848-as forradalmak százötven éves évfordulója Magyarországon és a magyar kisebbségek körében

- vagy éppen azért - került sor, hogy azt előzőleg a város román nacionalista polgármestere betiltotta. Ugyancsak ott, a politika kontextusában vetettek fel százötven éve tisztázatlan kérdéseket az 1848-49-es fegyveres etnikai konfliktusokról. A polgármester és környezete negyvenezer román áldozatáért vádolta a magyar forradalmat, a helyi RMDSZ vezetője nyilatkozatában Avram Iancut nevezte a „mészárlások kezdeményezőjének".

36 Ahol a helyi közéletben aktuális politikai konfliktusok vannak, ott 1848-ről nemcsak többet beszéltek, de indulatoktól is feszült ez a diskurzus. Erdélyben különösen meghatározó tendencia, hogy a politikai indíttatású etnikai konfliktusokat szimbolikus és szimbólumokért folytatott küzdelmekben fogalmazzák, jelenítik meg.

37 1998-ban sem Dél-Szlovákiában, sem Erdélyben kísérlet sem volt arra, hogy szlovákok és magyarok, illetve románok és magyarok együtt ünnepeljenek. Nem alakult ki a múltnak olyan reprezentációja, amely ugyanarról az 1848-ról beszélne, amelyik elképzelhetővé tenné románok és magyarok, illetve szlovákok és magyarok közös történeti tradícióját. A Nagyvárad utcáin megkérdezett románok csak annyit tudtak, hogy a „magyarok ünnepelnek" és ilyenkor nem barátságosak. Ugyanott egy magyar férfi a közös ünneplés lehetősége elől való elzárkózását így fogalmazta meg: „Nem bántjuk egymást, de nem is keveredünk." A régió multietnikus településein a történelem, a kulturális emlékezet az etnikai csoportoknak egymástól való megkülönböztetését, szimbolikus elválasztását szolgálja. Hogy mennyire kizárólagosak ezek a tradíciók, 20. századi történelmük is mutatja. Az 1848-at megjelenítő emlékezethelyeket, emlékműveket, szobrokat minden regnumváltást követően ledöntötték vagy elköltöztették Erdélyben és Dél-Szlovákiában is: 1918 után Kossuth, Bem, Petőfi és Klapka szobrait, 1940-ben az Avram Iancut, Alexandu Papiu ilariant és Eudovit Stúrt ábrázolókat. Erdélyben az ünnepi szónoklatokban általában nem esett szó a százötven évvel korábbi konfliktusokról, a politika megpróbálta tabusítani a témát. Nem úgy a romániai magyar média! Több romániai magyar napi- és hetilap közölt kronológiát az erdélyi forradalom korábban elhallgatott eseményeiről - a katonaság és a helyi román lakosság közötti konfliktusokról, amelyeknek fegyvertelen román emberek estek áldozatául, valamint román felkelők támadásairól és pusztításairól magyar polgári lakosság körében

38 -, általában azt sugallva vagy nyíltan is mondva, hogy az akkori ellentéteken még mindig nem tudtak túllépni. „Mert az akkori tragikus tévedések, kegyetlen események olyan mély és fájdalmas sebeket ejtettek az e tájakon élő népek lelkében, tudatában, amelyeket mind a mai napig nem tudott véglegesen és végérvényesen begyógyítani az idő." A történetek váza megmarad az áldozat-bűnös paradigmában, az értelmezés pedig annál az általános sémánál, miszerint a magyar demokratikus forradalom polgári jogokhoz juttatta az ország nem magyar lakosságát, de a román36 Szabadság, 1998. március 18. 37 Erről bővebben egy másik eset kapcsán lásd FEISCHMIDT M. 1997. 38 Brassói Lapok, 1998. március 13-19.; Hargita Népe, 1998. március 14.; Szabadság, 1998. március 14. 301