Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Gajáry István: Ünnep és „ünneplés”. Egy színházi bemutató a dualizmus hajnalán

rály. De senki sem meri. Erre marquis Póza lép oda; 6 veszi el. A máglya lobog, s a király föl van indulva fia ellen, s Eboli hercegnő ott áll, mint a boszú fenyegetése." 9 Langer Viktor szerint: „Az ide [ti. a IV. felvonás elejére - G. L] szőtt harmadik felvonásbeli finale erőteljes ugyan, hanem túlságosan hosszú. A papok karának van némi karaktere, aflamandi követek éneke s az induló azonban említésre is alig méltó."

10 S egy másik vélemény: „.., a máglya-jelenet nagy együttese a nagyobb szabású combinatiok közé tartozik, de minden megkapóbb eredetiség nélkül; néhány kar jól hangzik, s a hangszerelés valamivel polyphonikusabb, mint Verdi régibb müveiben. Mind a szövegben, mind a zenében legkövetkezetesben van kivivé Fülöp király komor és imposant alakja. Don Carlos csa[k] egy mozzanatban drámai: midőn a flamandokért kardot ránt, de akkor is rögtön elveszik tőle a kardját." - írta a Hon kritikusa, aki szerint „Magunk is Wagnert tartjuk a drámai zene legerőteljesebb hősének..."

u Ennyi a teljes kritikai-recenziós visszhang a mű talán leghátborzongatóbb, mindenesetre legmonumentálisabb jelenetéről. A műsorstatisztikák elbizonytalanítják a „fanyalgásokat": „A Carlos négy évig szerepelt a Nemzeti Színház műsorán egy 1872-es »felújítással« együtt,

12 ez alatt 24 előadást ért meg. Az utolsó előadások egyikén (1871. április 25-én) olasz társulat játszotta."

13 Ugyanakkor a fanyalgásokat látszik erősíteni, hogy ezután az Operaház csak 1934-ben, csak a Werfel-féle átdolgozást mutatta be, s akkor sem ért el túl nagy sikert, 1937-ig összesen tizennégy előadást.

14 Vajon mi lehetett az oka, hogy a mű kezdetben - a sajtó ellenében is - sikert aratott, hiszen négy év alatt egy műből huszonnégy előadás még igen nagy számnak számított. Talán az a politikai üzenet, ami a monarchia rendszerének kellemetlen volt. Mert nem szabad elfelednünk, hogy a cselekmény mese voltán túlmenően mégiscsak egy kegyetlen, zsarnok, ellenfeleit kíméletlenül máglyára/mészárszékbe küldő Habsburgról van szó! Azért mennyire más, hogy miért nem fogadja el e művet a nemzeti olasz szerzőtől III. Napóleon Párizsa, s nem fogadja el (?) a kiegyezés utáni Pest közönsége. (Szinte szimbolikus értékű, hogy Ferenc József koronázása és a bemutató ideje között alig telik el néhány nappal több, mint egy gyermek fogantatásától születéséig.) S hogy valójában mit láthatott a pesti közönség, azt igen problematikus lenne felelősséggel meghatározni. A kérdést komolyan Langer idézett ismertetése juttatta az eszembe: „Az ide [ti. a IV. felvonás elejére - G. L] szőtt harmadik felvonásbeli finale erőteljes ugyan..." még csak nem lehetett érteni. Ezt az értetlenséget 9 Hon, 1868. március 14. - A Hon Esti Lapja, 3-4. p., Tárcza. 10 Pesti Napló, 1868. március 18., címlap. Langer Viktort a Pesti Naplóban Várnai Péter azonosította. 11 Hon, 1868. március 17., 2. p., Tárcza. 12 PUKÁNSZKYNÉ 1938, 426. p.: Szigligeti Ede és Erkel Ferenc ideiglenes igazgatók felterjesztése az 1873/4. évre szóló költségvetésről; 7. tételhez: „Ruhatári beszerzésekre a lefolyt évben a »Szentiván-éji álom«, »Struensee« és Don Carlos újbóli kiállítása és a régibb darabokhoz kellő jelmezek újítására..." 13 VÁRNAI P. 1975, 53. p. 14 SEBESTYÉN E. 1937,165. p. 256