Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Gajáry István: Ünnep és „ünneplés”. Egy színházi bemutató a dualizmus hajnalán

fokozta, hogy a kéziratos színházi szövegpéldányok sem egyeznek. Ezen eltérések egy része azonban még magyarázható, nevezetesen a rendező olasz nyelvű szövegből-kottából dolgozott, így minden idézete olaszul írott, nyilvánvalóan azért, mert az utasítások sorát még akkor készítette el, amikor már látta a párizsi előadást (erre, illetve ennek másolására több helyen is utal!), de Abrányiék még nem készültek el a fordítással. Ugyanakkor a súgó és az ügyelő példánya már - elvileg - teljes magyar nyelvű szöveget tartalmaz, s mégsem ugyanazt. Nemcsak arról van szó, hogy a kiemelten vizsgált jelenetben a Mennyei hang szövege csak a súgó példányában szerepel, az ügyelőében nem, de az egész jelenet a súgó példányában valóban a negyedik felvonás végén van, azzal a záradékka I: „Csengetek!" A rendező és az ügyelő példánya ezzel ellentétben a harmadik felvonás végén szerepelteti a jelenetet. Akkor végül mit is látott a közönség? Valamit segít a kérdés megoldásában Ábrányi recenziója: „A harmadik felvonásban, ha valaki a szövegkönyvet követi, nehezen fog eligazodni a pesti előadáson. A harmadik változással kezdik, utána jő a ballett, a negyedik bevégző jelenetet pedig kihagyják, hogy a negyedik fölvonás végét tegyék imposant csattanóssá annak börtöni végjelenete helyett, melyet ismét átvisznek az ötödik fölvonásba. Ez lehet indokolt a rendezőség részéről a látványosságokkal való gazdálkodás, de nem lehet a szöveg következetes folyama tekintetéből... Különben ez már így megy. A rendezőségek nem sokat törődnek sem a jelenetezés, sem a szöveg hűségével. Csak a hatás legyen meg. Ez minden." Gyaníthatjuk, hogy a jelenetek üyen cseréje nem egyszerűen csak a látványosság kedvéért történt, bár ez is előfordult máskor, s ezt valószínűsíti, hogy egy wagneriánus költő, az eredeti olasz szöveg fordítója hívja fel a kimondhatatlanra a figyelmet: ez az a jelenet, amit őszintén elemezni, ismertetni nem lehetett. Ráadásul „Az eredeti szöveg szerint Carlos már fogoly a negyedik felvonásban. Az itteni felforgatás szerint pedig még azután is pompában szerepel, midőn már Fülöp fölfedezte viszonyát nejével, és elzáratja." - írta Ábrányi, s még ő, a fordító is tévedett: Carlos azért került börtönbe, mert kardot rántott apjára, s nem azért, mert képe Erzsébet ládikájában volt. S a kérdés persze nem zárható le ennyivel, hiszen a IV. felvonás végén már egy további szereplő sem jelenhetne meg az udvar részeként: Eboli, akit a királyné addigra - a IV. felvonásban - száműzött, így nem lehetett részese semmilyen udvari ünnepségnek. Pedig „Eboli hercegnő ott áll, mint a boszú fenyegetése." De ez a helyzet már valahol a tények mögött örökre feloldhatatlan megoldandók körébe tartozik, amit a korabeli politika ismeretének segítségével sem valószmű, hogy megoldhatnánk. Nem remélhetjük, hogy előkerül még dokumentum arra, hogy „csak" átrendezték a jeleneteket, vagy e mögött valami politikai indíttatás is volt. De nem feledhetjük Arany János sorait (1857/1863) sem: „Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!" 257