Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

V. A FORRADALMI MEGEMLÉKEZÉS JUBILEUMI KONSTRUKCIÓI - Pálmány Béla: Az első nemzeti ünnep – 1849. március 15.

szék a Sárkány fogadó előtt eljátszották a Rákóczi-indulót, miközben a tömeg méltóságteljesen elvonult a görögtűzzel megvilágított áldozatoltárnál és a Himnuszt énekelte. A menet a városháza elé indult, miközben éltették Kossuthot, a szabadságot, március 15-ét, a hős honvédeket, szidalmazták Jelacicot, Windisch-Grätzet és lámpavasra kívánták a hazaárulókat. A templomokról, középületekről leszakították a fekete-sárga lobogókat, és a Kossuth-indulót énekelve nemzeti színű zászlókat tűztek a helyükre. A Nógrád megyét megszálló császári seregeknek addig sem volt sok nyugodt napjuk. A megyében januártól gerillacsapatok zaklatták az ellenséget, március 17-én pedig rajtaütöttek a városban állomásozó osztrák katonaságon, zsákmányul ejtve egy rakomány katonai bakancsot. A kollaboráns cs. kir. biztos, Majthényi László a szigorú megtorlás érdekében Windisch-Gratztől kért legalább egy zászlóalj gyalogos és egy osztály lovas katonaságot. A megtorlók egy Almássy Kálmán nevű császári ezredes parancsnoksága alatt útnak is indultak, de nagy okuk volt a félelemre, mert a Mátrában, Gömörben is sok ezer magyar gerilla nyugtalanította a császáriakat. Március 24-én a Beniczky Lajos honvédőrnagy, volt bányavidéki kormánybiztos parancsnoksága alatt álló hat népfelkelő- és honvédszázad vakmerő és kockázatos megelőző támadást mdított a Losoncra gyülekező osztrák katonaság ellen. Déli egy órakor három irányból támadtak a magát teljes biztonságban érző ellenségre, melynek tisztjei éppen ebédeltek a kaszinóban és a Sárkány vendéglőben. A halálmegvető bátorságú Beniczky huszárjaival és egyetlen ütegével - két ágyúval - a város központjába vágtatott, itt az országszerte ismert Búzatéren kezdte a támadást. Az utcai harcok során a honvédek kartácstüze nem kímélte a csinos középületeket sem, így sikerült elfogni az osztrák tisztek egy részét, valamint kétszáz-kétszázötven katonát. A többiek fejvesztve menekültek, és meg sem álltak Balassagyarmatig. A hazaáruló Almássy Kálmán, ha a harctéren csúfos vereséget szenvedett is, azzal állt bosszút, hogy Losonc polgárait vádolta felségárulással: jelentése szerint a város lakosai házaikból lőtték az osztrákokat. Majthényi is szigorú büntetést követelt a város vezetőire. A megtorlást a tavaszi hadjáratban többszörösen legyőzött és hátrálő osztrákok már nem tudták elvégezni, de Losonc a háború utolsó napjaiban a hazában a legsúlyosabb árat fizette a nemzeti szabadságharc feltétlen, áldozatkész támogatásáért. Az „orosz segélycsapatok" augusztus l-jén egy kisebb, százfős csapatot küldtek a városba, ahol hamarosan gerillatámadás érte őket, melynek során három tisztjük és három közlegényük elesett. Grabbe cári tábornok megtorlásra adott parancsot. Másfél napos szabad rablás és polgári személyek kancsukázása után az emberi mivoltukból kivetkőzött katonák tábori zene mellett felgyújtották a várost, máglyát raktak a bútorokból. A város teljesen a lángok martalékává, egykor öntudatos, hazaszerető polgárai pedig porig alázott földönfutókká váltak.

16 1849 dicsőséges és diadalmas tavaszának hónapjaiban még egy nagy esemény volt, amely örömünnepek tartására indította a harcoló nemzetet. A Füg16 BALOGH Z. 1998, 64., 70-73. p. 250