Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

IV. „POLGÁRIASSÁG”: NORMA ÉS GYAKORLAT - Kövér György: A csapodár Flóra, avagy a polgári normaszegés emlékképei

Eddig csak többnyire ellenpontozni próbáltuk a visszaemlékezések gyakori vakfoltjait a levéltári forrásokból nyerhető adatokkal. Valójában azonban dr. Wellisz, a gondnok/ erkölcsi kérdésekben is markánsan hangot adott véleményének. „A nyár végével minden előleges tudósítás nélkül s valószínűleg anélkül, hogy maga a gondnokolt komolyan foglalkozott volna vele, férjhez ment Báró Splényi Árpád úrhoz. Azonban gondnokoltam ezt a házasságot (vagy a házasságot általában) nem tekintette egyébnek mint száz más könnyelmű lépésnek, úgyannyira, hogy eme komolynak tetsző elhatározása éppenséggel mit nem változtatott rajta - hacsak nem hátrányára. Ami a házasságban a költekezés részét illeti abban gondnokoltam a maga módja szerint komoly kívánt lenni, s tényleg egy egész sereg szállítót bízott meg megrendeléseivel, s minden meggondolás nélkül rendelt meg toilett cikkeket, mert véleménye szerint nyilván csak az ruházhatja föl az asszonyi jelleggel" Jelentéséből első kézből származó információkhoz juthatunk a válás körülményeiről is: «... tisztelettel jelenteni tartozom, hogy gondnokoltam férjét megunta, s ellene a válókeresetet benyújtotta." Az ügy kapcsán gondnokoltja jövőjét is latolgatja: „Különben a viszonyok alapos ismerete után mondhatom, hogy gondnokoltam, ameddig alapjában nem változik s ha vére nem fog változni, erre nincs is kilátás - egy házasság által csak fokozottabb bajoknak válik martalékává, mert hisz az fejtegetésre nem szorul, hogy őt - legalább ez idő szerint férfi csak a pénzéért veszi el és nem is oly férfiak jönnek itt számba, kik a pénzzel tudnak sáfárkodni, hanem olyanok, kik legalább pénz dolgában - többé kevésbé olyanok, mint gondnokoltam. Váljon van-e jövője két olyan lény házasságának? Múlt évi tiszteletteljes jelentésem kapcsán felemlítettem, hogy gondnokoltamat, ennek édesanyja kívánságára a fenforgó körülményeket figyelembe véve - Laufenauer tanárral megvizsgáltatni szándékoltam és e célból nevezett tanár úrral érintkezésbe léptem. E lépés azonban azért nem vezetett eredményre, mert gondnokoltamat valaki figyelmeztette, hogy a tanár idegbetegséget gyógyít, s így semmi áron nem akart a tanárral találkozni."

35 Konklúzió Autentikusabb szájból nem is hangozhatott volna el, hogy milyen kevés esélye van a gondnokság alatt tartásnak a delikvens megjavítására. Ám az intézmény csődjének bejelentése helyett a gondnok úr egy másik, keményebb disszocializációs technika felé tapogatózik (az anya egyetértésével!). Nem a gondnokság intézményét, hanem a delikvens sorsát látja reménytelennek, olyannyira, hogy rajta a házasság sem segíthet, sőt, úgy tetszik, inkább ront. A „riporter" Török szerint sem állítható meg a züllés, Flórát szerinte a „fékezhetetlen vad szenvedély" apja báró volt, dédanyja pedig az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legrosszabb hírű nőszemélye. Talán személyileg is kínos lenne számára, ha tudnák, talán társadalmilag se lenne előnyös a merőben másféle helyzetben ez a leszármazás. Aki pedig véletlenül mégis tudja, hogy Freystaedtler Flóra volt a dédanyja, az nyilván hálásan gondol rám atyafiúi diszkréciómért." 35 jelentés. Érkezett: 1896. január 14. (BFL IV. 1411/B. 1648/1892.) Laufenauer működésére legújabban lásd VÁRI S. 1999, 174. pp. Az elmebeteggé nyilvánítás egyébként a deviancia egyik bevált „kezelési módja" volt a múlt század második felében, különösen gazdag egyedülálló hölgyek esetében. Lásd TÓTH Z. 1995, 341-351. p. 229