Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
IV. „POLGÁRIASSÁG”: NORMA ÉS GYAKORLAT - Kövér György: A csapodár Flóra, avagy a polgári normaszegés emlékképei
lőtt újságíróval" íratott meg -, de azt ő személyes benyomása alapján hazugságnak tartotta. Mivel a címét hajszálpontosan idézi, vélelmezhetjük, hogy az íráskor is előkereste valahonnan. Végül megemlítendő az is, hogy Török művét Kellér Andor emlékének ajánlotta, „aki annyit buzdította erre az irkafirkára"? Kellér neve hitelesítő forrásként szerepel a harmadik elbeszélő, Hegedűs Géza Előjátékok egy önéletrajzhoz című opusában is. Az író, rokonságban lévén a Freystaedtlerekkel (sic!), a családi epeopejába szövi be a „csodálatos Flóra" történetét, amelyet egy ötvenes évekbeli kávéházban hallott a „hazai félmúlt elegáns stílusú krónikásától". A Úgy látszik, az „egy forrás nem forrás" mondás bénító hatásán túljutva vált igazán érdekessé a dolog. Az elbeszélések alapján Budapest főváros árvaszékének anyagában igyekeztem „keményebb" forrásokat keresni, és természetesen az elengedhetetlen szerencse és szakavatott levéltároskezek jóvoltából vaskos iratköteget találtam, amelynek palliumain Tóth Zoltán barátom kalligrafikus betűit sikerült viszontlátnom. 5 Ez a forrás az 1893-1899 közötti gondnokság alatti korszakot - természetesen a gondnoki tisztet betöltő dr. Wellisz Vilmos ügyvéd nézőpontjából - meséli el Flóra életéből. A sovány, de zaftos sztoritól a forrásbőség zavarához és a tematizálás nehézségeihez jutottam. Mit is érdemes mindebből egy rövid előadásban összefoglalni? Nyilván valamit kell mondani a családról, vagyonról, örökösödésről. Valószínűleg az sem lep meg senkit, ha a „tékozló leány" vagyonvesztéséről is esik majd szó. A címben jelzett „polgári normaszegésnek" azonban nemcsak anyagi, hanem társasági-erkölcsi vonatkozásait is tárgyalnunk kell, s ezt elsősorban a visszaemlékezésekre alapozhatjuk. Végül, de nem utolsósorban kikerülhetetlen a módszertani tanulságok felvetése: mit nyújt a történész számára a három memoár (az autorizált, a zsurnalista-riporteri és az írói emlékirat), s mit a levéltári iratköteg (benne a gondnok egyidejű elbeszélése, hiszen ezekben a forrásokban elsősorban ő szólal meg), avagy másként fogalmazva: mire megyünk „kemény" árvaszéki forrásainkkal a „csalóka" emlékezet nélkül és fordítva. 3 TÖRÖK I. 1980, 180-190. p. Géber Helén, egy versenytéri jó barát negyven évvel idősebb felesége szívesen mesélt, „előásta kihagyó emlékezetéből a réges-régi meséket, amelyeknek legtöbbje igaz is volt. Mindenkiről tudott mindent, egy csomó »mesterségéből kikopott« vénasszony hordta neki a híreket." (Uo. 180-181. p.) Mint Török írja, „a hitelesítés miatt" nevezi meg a forrást, de könyve műfaját legszívesebben „mesekönyv" gyanánt határozta volna meg. (Uo. 188., illetve 7. p.) Török kifutófiúként 1911-ben maga is részesült az élveteg Flóra kegyeiből, s az akkor hallottak alapján állítja, hogy „egészen mást mesélt, mint amit firkásza a könyvében összehordott, és én azt hiszem, hogy az elbeszélés volt az igaz". Ám a kapott dedikált példányt - anyjától való félelmében -bedobta a Múzeumkert rácsai közé. (Uo. 189. p.) 4 HEGEDŰS G. 1982,127-131. p. „Énnekem fogalmam sem volt, ki lehetett az a csodálatos Flóra." Uo. 128. p. 5 Budapest Főváros Levéltára (továbbiakban BFL), IV. 1411/B. 1648/1892. Az iratokat láthatóan az árvaszéki anyagokat elsőként szisztematikusan kiaknázó Tóth Zoltán rendezte tematikusán. 220
