Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)

III. SZERTARTÁSOK ÉS TÖRTÉNELMI SZCENÁRIÓK - Szilágyi Márton: Dalidók az 1850-es években

pe is, csak éppen másik zenekar töltötte azt be, mint 1858-ban Debrecenben.

21 Új vonásnak látszik azonban a vokális zene beépítése, egy állandó dalénekes (Hevesi Géza) fölléptetésével. Azt sajnos már nem tudjuk, hogy a műsorrend mennyiben módosult

22 s milyen költemények hangoztak el ezeken az estélyeken, így aztán azt sem tudjuk eldönteni, hogy Bányai Elemér hangulatos leírása mennyire pontos, illetve mennyiben általánosítható: „Kezdődött pedig minden dalidé szomorú és vig magyar nótákkal, utána jött egy felolvasás vagy előadás a magyar költészetről, irodalomról, a história valamelyik jelentősebb korszakáról, azután szavalat, vers vagy ének, népdalok, néha párbeszédes apróságok, újra némi lelkesitö költemény és végül egy hazafias, tüzeshangu szónoklat, a közönséghez intézve. »Lesz még egyszer ünnep a világon«, »Húzd, ki tudja meddig húzhatod«, »Hazádnak rendületlenül«, s a hazafias költészet leghatásosabb darabjai voltak eme gyülekezések legizgatóbb számai, miket áhítattal hallgatott a becsületes jó vidéki publikum., miközben megszólalt a cigány hegedűje, keserűen belekezdett a dalba: »Rég veri már a magyart a teremß« és az egész publikum utána dalolta a kesergő nóta szakaszait. Reggelig, nem egyszer azonban kéthárom reggelig tartó sírva-vigadások követték az ilyen dalidókat, mikor a főváros poétái a vidéki publikummal elvegyülve, megpecsételték a haza nevében holtig való barátságukat és szőtték az álmot a csillogó jövőről, a hajnalhasadásról, sűrű poharazás mellett."

12 Kétségkívül erre a körutazásra vonatkozik az 1859-es titkos jelentések mutatókönyvének utalása („Andenkliche Reise und Produktionen"); eszerint pedig az a tény, hogy Lisznyai neve felbukkan ebben az anyagban, arra mutat, hogy a kormányzat a dalidókat látens politikai veszélyforrásnak tekinthette.

24 Ennek az adatnak - még ha a jelentéseket annak idején ki is selejtezték, így számunkra már ismeretlenek - az is a tanulsága, hogy a jelentéstevők Lisznyait és Vahotot tekintették meghatározó figurának: Vahot nevénél ugyanis ugyanazok az iktatószámok szerepelnek, mint Lisznyaiánál. Lisznyai súlyos betegsége azonban hamarosan gátat vetett az akciónak: a Hölgyfutár 1861. július 6-án hírt adott a költő betegségéről,

25 javulásáról pedig július 20-án értesülhettek az olvasók.

26 Ez 21 Bunkó Ferencről (1813-1889) lásd SÁROSI B. 1971, 114. p. 22 Megjegyzendő, hogy Bányai szerint 1859-1860-ban rövid ideig csatlakozott hozzájuk Simonffy Kálmán és Egressy Gábor is, azaz egy újabb hivatásos zenész és egy kiváló színész (ZUBOLY [BÁNYAI E.] 1905, 10. p.); egy visszaemlékezés Nyizsnyait és Gojdingert - tehát két zenészt - említ kizárólagosan mint közreműködőket (CSONGOR [OZORAY A.] 1883, 478. p.). Ezt egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Az azonban lehetséges, hogy a társaság összetétele némileg változó lehetett, ám Lisznyai aligha hiányozhatott. 23 ZUBOLY (BÁNYAI E.) 1905, 9. p. 24 MOL Abszolutizmuskori levéltár (D 44) 42. kötet. Az akták sajnos nincsenek meg. 25 „Lisznyai Kálmán barátunk súlyos betegségben szenved. Adja Isten, hogy mielébb fölüdüljön, mindazok örömére, a kik szeretik." Hölgyfutár, 1861. július 6. (81. sz.), 645. p. 26 „Lisznyai Kálmán írőtársunk - ismerősei örömére-túl van a veszélyen. Betegségének e csodás jobbra fordulását dr. Poor Imrének köszönhetjük, kinek nevét már is méltán a legfényesebb nevek mellett emlegetik. Az orvosi kar igazán büszke lehet rá." Hölgyfutár, 1861. július 20. (87. sz.), 694. p. 172