Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

4. A vármegyei jegyző egylet országos elismerésétől a jegyzői képesítés átalakításáig

felett: szinte minden községi határozatot jóvá kellett hagyatni a törvényhatósá­gi bizottsággal, amely nemcsak az eljárást lassította, de lehetőséget adott az au­tonómia csonkítására is. E törvény - kisebb változtatásokkal - életben maradt és hatott az egész magyar polgári korszakban. 1886. június 8-án Balassagyarmaton gyűlést tartottak a megye jegyzői a nyugdíj­intézet pénzügyeiről. Az alap pénztárát ekkorra Baintner Ottó megyei pénztárnok rendbehozta, melyet a közgyűlés küldöttség útján köszönt meg neki. Az első járási egylet működéséről is 1886-ból van híradásunk. November 4­én Zagyván, Szabó Imre körjegyző irodájában tartották második ülésüket (megalakulásuk éve valószműleg 1885 volt) Papp János salgótarjáni jegyző el­nöklete alatt. Ezen az ülésen fogadták el ügyrendjüket, de a legnagyobb érdek­lődést az alispán azon rendelete keltette, melyben a jegyzői írnokok alkalmazá­sát kötelezővé tette addig is, míg nem sikerül a segédjegyzők rendszeresítését megvalósítani. Az ülést egy társas vacsora, s Szabó Imre névnapi ünnepsége zárta, melyet minden jegyző megfizetett és azt jótékony célra fordították. A jegyzői kartól később sem volt idegen a kedélyes szórakozás. A kari rendezvé­nyek, közgyűlések rendszerint társasebédekkel, táncmulatásokkal végződtek. Jótékony céllal rendeztek „tánczvigalmat" 1890. február 15-én Losoncon is a lo­sonci, füleki és gácsi járások községi és körjegyzői, melynek a tiszta bevételét, 326 forintot, az országos jegyzői árvaház javára fizették be. 4S 1887-ben a jegyzői egylet az 1886:XXII. te. rendelkezéseire hivatkozva kérte a törvényhatósági bizottságot, hogy a községeket a jegyzői nyugdíjalapba a jegy­zőkével egyenlő mértékű évi hozzájárulás fizetésére kötelezze. A községek ne­héz anyagi helyzetére hivatkozva nem adtak helyet a kérelemnek. Mivel azon­ban az alap életképtelenné válhatott volna, az alispánt annak gyarapítására te­endő mtézkedések kidolgozására utasították. Az erről szóló határozat azonban felhívta a figyelmet egy visszás jelenségre: „Egyidejűleg megütközését fejezi ki a vármegye közönsége afelett, hogy a nyugdíjalapban legközelebbről érdekei­tek az alap fenntartása iránt oly csekély érzékkel bírnak, hogy az évi részleteket - kevesek kivételével - be nem fizetik" és így a hátralékok már tetemesre nőt­tek. Az alispánt ezek behajtására is utasították. Az 1877. június 28-án Balassa­gyarmaton tartott közgyűlésen kiderült az is, hogy a nyugdijmtézet jövedelmei a fokozódó nyugdíj- és segélyigényeket nem fogják fedezni. Ezért az alispán­hoz újabb kérelmet terjesztettek be, hogy a községeket is kötelezzék hozzájáru­lás fizetésére. Újra kérték, hogy a nem fizető hátralékosok ellen indítsanak eljá­rást. A nyugdijmtézet ügyei olyan sok időt vettek el, hogy a szakmai egylet közgyűlését augusztus 6-ra halasztották, melyet Losoncon rendeztek meg. Mindezek ellenére a nyugdíjigények 1887 novemberére annyira megszaporod­tak, hogy az intézet elnöke kénytelen volt a már megszavazott segélyek és nyugdíjak aránylagos leszállítását kérni a törvényhatósági bizottságtól. Az alispán, aki a kifizetéseket utalványozta, jogosult volt erre, de akár az utalványozás megta­45. A községi jegyzők... NL. és HH. (1886. január 10.); CSIZMADIA 1976.182483. p.; A községi tör­vény irányelvei. NL. és HH. (1886. szeptember 5.); A megyei kör- és községi jegyzők. NL. és HH. (1886. június 13.); Egy jegyző: jegyzői vándorgyűlésről. NL. és HH. (1886. november 28.) 36

Next

/
Thumbnails
Contents