Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

1. A jegyzők útja az országos egylet megalakulásáig

A magyar feudalizmus korának végén, 1842-ben Fényes Elek szerint a községi jegyzők száma körülbelül 10000 fő volt. Anyagi viszonyaik különbözőek, aszerint amint azt a gondjukra bízott község, vagy községek anyagi teherviselő képessége lehetővé tette. Sokan valósággal nyomorogtak, mások éppen csak, hogy tisztességgel meg tudtak élni. Rendezetlen anyagi helyzetükre utal Mikszáth A Filcsik uram bundája című elbeszélésében, amely minden statisztikánál szemléletesebb: „mintha csak a nótáriusok jurista fiának téli bekecse lett volna. Meg volt már viselve nagyon."

9 A községi kérdés rendezése hiányzott az 1848-as törvényhozásból is. Bár Csengery Antal, a Pesti Hírlap szerkesztője már 1845-ben cikksorozatban ismertette a centralisták elképzeléseit a szabad községekről. A feudális község helyébe ők a nép által választott képviselő-testületet, illetve tanácsot kívánták állítani. Emhtést érdemel még Hegedűs Imre törvényjavaslata a szabadságharc idejéből, melynek témája a községrendezés volt és amely valamennyi községi lakos választójogban való részesítését tűzte ki célul.

10 1848-ban sok községi jegyző kelt a haza fegyveres védelmére a nemzetőrség soraiban. Ennek ellenére a szabadságharc leverése után a jegyzői kart nem cserélte le azonnal az új hatalom (maga Haynau sem adott ki erről rendeletet); a régi jegyzőket a helyükön hagyták, de ha egy állás megüresedett, a megye császárhű vezetői azon voltak, hogy saját embereiket a községre erőszakolják. A jegyzők választásáról, vagy legalább a község véleményének meghallgatásáról szó sem lehetett, még a községi tanácsokat is kinevezték. A Bach-korszakban (1854-61) az ügyvitel rendje megszilárdult, szigorú fegyelmet tartottak. Ha a jegyző pontos és szorgalmas volt, akkor méltányos bánásmódban és megbecsülésben részesült. Ettől kezdve a jegyző nem volt többé a falu íródeákja, hanem hivatalnoka, akinek állása biztosabbá vált. Társadalmi és hivatalos tekintélye gyarapodott, mert sem a községnek, sem a földesúrnak nem volt már teljesen kiszolgáltatva. A Bach-korszak ugyan a nemzeti elnyomatás korszakaként él a köztudatban, a községi közigazgatás rendszerességét, biztos alapokra helyezését viszont mindenképpen pozitívumnak tekinthetjük. Barta László A községjegyzői intézmény története Magyarországon cünű munkájában 1861-et a községjegyzők vándorlásának éveként említi. A társadalom ugyanis annyira gyűlölte a 16 éven át tartó elnémetesítő közigazgatást, hogy az újra működni kezdő vármegyék élére visszatérő túlzók meghirdették az epurációt, a megtisztulást. A községekben sok helyütt kiadták a régi jegyző útját akkor is, ha egyébként szakmailag megfelelt hivatásának. Biharban például ez a következőképpen zajlott le: „1861-ben, Biharország akkori főispánja, minden községet felszabadított, hogy jegyzőjét tetszés szerint elbocsájthatja s így a ... bölcs elöljárók elcsapták ugyan a nótáriusok nagy részét, de nem lévén e pályára még akkor a régi gyakorlott egyéneken kívül más alkalmasabb egyén, tehát sűrűn megesett, hogy az egyik községből elcsapott nótáriust megfogadta a másik község és viszont." Biharban és Pest vármegyében így az összes jegy9. MIKSZÁTH K. 201. p.; CSIZMADIA 1976. 71. p. 10. CSIZMADIA 1976. 82., 85-86. p. 10