Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

1. A jegyzők útja az országos egylet megalakulásáig

Mivel a községek belső igazgatására a nótáriusoknak volt a legtöbb befolyásuk - akár képzettségüknél, akár annál fogva, hogy a feljebbvalók rendeletei az ő kezükön fordultak meg - kezdettől fogva benne rejlett hivatásukban annak lehetősége, hogy a falu tényleges vezetőivé váljanak a tanulatlan, írni-olvasni nem tudó, gazdaságuk gondjával-bajával elfoglalt falusi bírók, a községek névleges fejeivel szemben. Ez az ellentmondás is fennállt mindvégig a községjegyzői mtézmény története folyamán.

5 Mária Terézia 1767-es országos urbáriumában található az első olyan rendelkezés, mely a jegyzők helyzetét, ha röviden is, szabályozta. Választásukat és elbocsátásukat a község szabad elhatározására bízta, a földesúri befolyástól mentesen. Valójában azonban választásuk és elbocsátásuk is korlátozva maradt, mert a helyi földesurak érvényesítették akaratukat felfogadásukkor és minden valószínűség szerint elmozdításukkor is.

6 A vármegyékben hamar felismerték a községi jegyzők valóságos helyi vezető szerepét. Kezdetben csak szolgálati instrukciókkal támogatták őket (pl. Bihar vármegye 1815-ben), a 18. század végétől azonban egyre többször már megyei szinten, szabályrendeletekben igyekeztek meghatározni feladataikat, kötelességeiket (pl. Ugocsa vármegye 1785-ben). Vas vármegyében 1774-ben a nótáriusoknak meghatározott fizetést írtak elő, másutt (pl. Csongrád vármegyében 1822-ben) pedig szabályozták a jegyzők „választását" és elmozdítását. Ez utóbbi szabályrendelet már azt is elismerte, hogy a jegyzők némely tekintetben közhivatalnokbeli személynek számítanak, s csak a megye tudtával voltak elmozdíthatók, de előtte úriszéki eljárást kellett lefolytatni. Látható tehát, hogy a jegyzői státus közjogi jellege igen hamar kidomborodik.

7 Az 1836. évi IX. te. (a községek belső igazgatásáról) szabályozta először részletesebben a jegyzők jogállását. Alkalmazási feltételül az ügyességet és a jó erkölcsöket határozta meg. Megválasztásuk azonban egészen 1861-ig korlátozott maradt, mert csupán az elöljárók gyakorolták a főszolgabírák közbejöttével. Ráadásul a választást (felfogadást) a földesúrnak is jóvá kellett hagynia. Ennek hiányában a vármegye közönsége intézte el az így adódó nehézségeket és figyelt arra, hogy a községek jegyzők nélkül ne maradjanak. Az üyesfajta választást azonban inkább kell „felfogadásnak" tekintenünk, amint az az 1. § (4) bekezdéséből is kitűnik, ahol a „választás" és a „felfogadás" kifejezések egymás szinonimáiként szerepelnek. A szerződési idő lejárta előtti elbocsátásuk is csak a földesúr tudtával történhetett. Az olyan községekre (pl. a nemesi, azaz curiális községek), melyek jegyzőiket és elöljáróikat az uraság befolyása, vagy jóváhagyása nélkül, szabadon választották, a törvény életbelépte után is a régi szabályok vonatkoztak. Szabályozta még e törvény a jegyző egyes kötelességeit is (pl. a költségvetés, zárszámadás készítése, árvaügyi teendők.)

8 5. BARTA 45-46., 50-89. p. 6. CSIZMADIA 1947. 34. p.; BARTA 93. p.; MTF I. k. 282-283. p. 7. CSIZMADIA 1947. 34-35. p. 8. Törvénytár 42-43. p.; BARTA 93-94. p.; CSIZMADIA 1947.35. p.; CSIZMADIA 1976. 57. p. 9