Tóth Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1652-1656 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 29. (Salgótarján, 2001)

Regeszták

I. verbis derogatorus, famaeque ipsius nobilitari multum nocivis in dubium tra­hendo nobilitatem ipsius vulgari sermone allegando, dicendoque: Az vitézlő Egry István nem tudom, ha nemes ember-é? Az mellyet az praetensus I. ez sze­rint és akkor, azon osztálykor és olykor, az mint az praetensus A. fundálta és formálta is actióját, és proponálta tja is procura tora által dolgait, simplicíter et de piano tagadja az praetensus I, hogy az praetensus A. az ő actiója, praetensiőja és propositiőja szerint az megnevezett Told ne vő falunak az ki volt akkor megosz­tatására és osztattatásakor, az ki nem volt és meg sem lőtt eddig, ott azon he­lyen, napon és esztendőben és ugyanazon dolog végett vice ispán uramat mel­lette levő bíráival együtt ugyanazon feljebb megnevezett helyen és napon leül­tette volna mellette levő bíráival együtt azon feljebb megnevezett causának dis­cutiálására, az mely úgy nem volt meg soha is. Úgy vagyon, hogy volt ugyan és vagyon is az praetensus A-nak az praetensus I. ellen az megnevezett Told felől és annak elosztassa és elosztattatása felől divisionale mandátuma az praetensus A. felességével, nemzetes Toldy Kata asszonnyal együtt, melynek igaz páriája minden hozzá tartozandó accessoriákkal együtt megvagyon az praetensus I. ke­zénél is, az mellyek mind megbizonyítják az igazságot mindenképpen, és bírák uraimék is recognoscálhatják. Kívánja annak okáért az praetensus A. az ő actió­ját és levataját is az mint fundálta, mindenképpen az szerint szórul-szóra, min­den fogyatkozás nélkül, minden punctáiban megbizonyítsa, és ha az szerint megbizonyíthatja, az mint ő fundálta actióját és levataját is, cum solenni pro tes­ta tione leszen más válasza és más felelet is az pratensus I-tül. Hogy ha penig az szerint elegendőképpen, minden fogyatkozás nélkül és vüágossan is meg nem bizonyíthatja az praetensus A. az ő actióját praetensiója szerint és levataját is, kívánja ezen causát condescendáltatni és in totó corruáltatni cum indebita, mert minden evocatiókban három dolgok kívántatnak: locus, tempus et persona, ut patet [ex] Tripartiti partis iL titulo 26. Mely dologban bírák uraim sem tehetné­nek másként törvént, ut patet [ex] partis II. titulo 82." A felperes fél prokurátora ünnepélyes protestációt terjeszt elő perbéli ellen­felének terjedelmes, ámde hiábavaló kifogása miatt. S mivel a napnál is világo­sabban kiderült, hogy az alperes nem tagadja: gyalázkodó szavakat mondott, hanem csak a keresetben jelzett időpontot vitatja, ezért az alispán úr, valamint Darvas János és Jánossy András szolgabírák, illetve Dienes György esküdt em­lékezetére bízza a dolgot, hogy kiderüljön, minden úgy történt, amint az a kere­setben és a perfelvételben olvasható. Ami pedig az alperes előadásának a lénye­gét, tehát a per leszállatását és a felperesnek az alaptalan vádaskodás vétkében való elmarasztaltatását illeti, a nevezett tisztségviselők emlékezete ezt is sem­missé teszi majd; ráadásul a prokurátor még egy, Hont vármegye hiteles pecsét­je alatt kiadott tanúbizonyságlevelet is bemutat a törvényszék előtt a felperes kétségbevonhatatlan nemességének a bizonyítása céljából. Az alperes fél prokurátora ünnepélyes protestációt előterjesztve „inhaereál mindenekben előbbeni feleletihez és submittálja ő is bírák uraimék ő kegyelmek jó lelki ismeret szerint való recognitiójokra, hogy ha valaha osztotta-é meg ő ke­gyelmek az két fél között Toldot, és ha akkor történt-é valami aféle dolog, az 40

Next

/
Thumbnails
Contents