Tóth Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1652-1656 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 29. (Salgótarján, 2001)
Regeszták
adnia. Az idő előrehaladtával tehát, miután kielégítő okát adja majd a visszaűzésnek, vissza fogja követelni a letett terhet: s hogy mennél pontosabban és jobban megokolhassa a visszaűzést, azt kívánja, hogy a törvényszék a következő ülésen hiteles formában adja majd ki a számára a mondott visszaűzésre és minden más, ezután felmerülő dologra vonatkozó iratokat. A felperes fél prokurátora ragaszkodván az általa előadottakhoz, ünnepélyes protestáciőt terjeszt elő és a bírák kezénél hagyja azt a pénzösszeget, amely a letett teherből jár neki. Tiltakozik továbbá azért is, mert ellenfele ragaszkodik az általa korábban bemutatott parancslevélhez, hiszen az már érvényét veszítette. Elmondja továbbá, hogy a követelt másolatokat sem lehet itt és most kiadni, hanem csak később, a teljes peres eljárás végén. Most ugyanis semmi másnak nincs helye, csak annak, hogy perbéli ellenfele kielégítő magyarázattal szolgáljon a pervisszaűzést illetően: ha ezt nem tenné, akkor a törvényszék köteles helybenhagyni az alispán úrnak az első bíráskodás során meghozott ítéletét és kiadni arról a bírói ítélet- és kiküldőlevelet, figyelmen kívül hagyva a pervisszaűzést. Az alperes fél prokurátora protestáciőt terjeszt elő, mivel a legkisebb mértékben sem akar elállni jogos követelésétől. Előadja továbbá, hogy perbéli ellenfele a jelentett eljárással és az idézéssel kapcsolatos másolatok átvétele előtt a legkevésbé sem kényszerítheti őt, hogy okát adja a pervisszaűzésnek, mégpedig legfőképpen azért nem, mert már teljes egészében letette annak terhét. Mindezekre tekintettel tehát a törvényszéknek eleget kell tennie az ő jogszerű kérésének. A felperes fél ragaszkodván az általa előadottakhoz, a Hármaskönyv 1. részének 45. címére hivatkozik, amely kimondja, hogy az ilyesfajta osztályperekben nem a hosszabb eljárást kell alkalmazni, hanem azt a módot, amelyet ő eddig is szem előtt tartott. Az alperes fél már egyébként is a törvény szerint megkapta a kereset másolatát, s mivel a többi kért másolatot nem szokták kiadni, ezért hacsak az alperes azonnal nem ad kielégítő magyarázatot a pervisszaűzésre, akkor ő azt követeli, amit az előbb. Az alperes fél prokurátora kijelenti, hogy ha a törvényszék határozata útján is nem látta volna jogszerűnek, hogy letegye a pervisszaűzés terhét még a másolatok átvétele előtt, akkor nem is kötelezhette volna a mondott teher letételére. A felperes fél prokurátora kijelenti, hogy arról, amit maga terjeszt elő, nem lehet senkinek sem másolatot kiadni. Miután pedig a visszaűzés terhe letétetett, valóban nem maradt más hátra, csak az, hogy az alperes adja magyarázatát a visszaűzésnek. Az alperes fél prokurátora kijelenti, hogy mivel az átvett másolatok érvénytelenek a per folytatásában, ezért a kellő módon kért másolatokat szükségképpen ki kell adni. A törvényszék az elhangzottak tekintetében a következő határozatot hozta: az alperes fél számára nem lehet és nem is kell kiadni a másolatokat, s ezért a per folytatódjék tovább. Az alperes fél prokurátora tiltakozik a törvényszék ezen ítélete ellen és kijelenti, hogy meg is fogja azt fellebbezni. Elmondja továbbá, hogy megbízója az első bíráskodás során, illetve a jelen ügy megtárgyalásának az idején szükségképpen kellett folyamodnia a pervisszaűzés jogorvoslatához. Nyilvánvaló és jól 107