Oborni Teréz: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1597-1603 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 28. (Salgótarján, 2001)

Regeszták

berek művelték, továbbá mivel a vármegyét a törökök elfoglalták, az alperes azt a földet, amelyet a felperes a magáénak állít, mint saját jogos földjét szán­totta föl és úgy kezdte művelni, hogy a cserjéktől megtisztította. A felperes azt mondja, hogy ez a kifogás nem áll meg. Ugyanis az nem igaz, hogy a törökök idejében ezt a földet az alperes bírta volna, és idegenek művelték volna, mert a felperes a rokonaival együtt birtokolta a földet és annak termését is magukhoz vették. A felperes felajánlotta, hogy kész a föld általa való birtoklásának és használatának bizonyítására egy megfelelő időpontban. Határozat: a következő törvényszéken mindkét felet bizonyításra kötele­zik, és akkor hoznak ítéletet is. 975. 996. (I. 202.) Ebeczky Tamás felperesnek Szigethy Dámján alperes el­len, erdejének kivágása miatt indított pere. A felperes nevében Mottko Pál a megalapozott perben ítélet meghozatalát kérte. Az alperes nevében Tercsy György azt mondta, hogy ő semmilyen erdőt nem vágott ki, nem foglalt el, ami kizárólag a felperesé lenne, hanem az az er­dő régi időtől fogva az alperesnek és rokonainak szabad használatában volt, ezért onnan a felperes nem tilthatja ki őket. A felperes bizonyítani akarja az ő állítását, hogy az ő erdejét vágták ki. Az alperes ezt tagadja. A vármegye döntése: a törvényszék időtartama alatt mindkét fél bizonyít­sa az igazát és akkor kapnak ítéletet. 976. 997. (I. 202.) Szigethy Dámján és Imre (nobiles) szolgabíró és esküdt kiküldését kérték elhajtott disznaik visszakövetelésére. 977. 998. (I. 202.) Taby Mihály szolgabíró előtt Tercsy György (egregius) prokurátort vallott 1603. január 21-én. 978. 999. (I. 202.) Szerémy Mihály (egregius) özvegye, Sőy Zsófia (nobilis) és fia, Szerémy Bálint prokurátort vallott Taby Mihály előtt 1603. január 21-én, és kérték szolgabíró és esküdt kiküldését ügyeik intézésére. 979. 1000. (I. 202.) Ebeczky Tamás felperes pere Szigethy Dámján alperes ellen jobbágyának megtámadása miatt. A felperes nevében Mottko Pál a perben ítéletet kért. Az alperes nevében Tercsy György az ügyet bizonyítási eljárásra akarja bocsátani, amely után kapnak ítéletet a felek. A felperes az ország törvényei szerint esküt tett, amit az alperes nem fogadott el, és újra bizonyítást akar. Te­hát a felperesnek harmadszor is esküt kell tennie az egész perre a törvényszék házában a 15. napon szolgabíró és esküdt előtt. 980. 2002. (I. 202.) Szigethy Dámján felperes pere Ebeczky Tamás (nobilis) alperes ellen, káposztáskertjének tönkretétele miatt. A felperes nevében Tercsy György ítéletet kért. Az alperes nevében Mottko Pál a vármegye prokurátorvalló levelével megjelenve ünnepélyes tiltakozással kije­lentette, hogy az alperes önként nem fogja a pernek alávetni magát, mert az idézés nem volt bejelentve, ahogyan ez kiderül a per másolatából. Ebben az esetben vi­szont meg kell szüntetni a pert. Továbbá hozzátette, hogy a felperes a perben nem jelölte meg az említett kertjének a nagyságát és elhelyezkedését, és emiatt, a dekré­tumok 26. címe szerint a mostani pert meg kell szüntetni. A felperes erre csak azt mondta, hogy az a kert a sajátja. 136

Next

/
Thumbnails
Contents