Á. Varga László – Dupák Gábor – Hausel Sándor – Szomszéd András: Héhalom története a kezdetektől 1960-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 24. (Héhalom, 2000)
Dupák Gábor: Héhalom története 1945-1960 között - A falu oktatási, művelődési és egészségügyi helyzete - Tanügy
oklevéllel rendelkezett. Átlagos heti óraszámuk 30 tanórát tett ki. Az iskola részben volt osztott, ugyanis az alsó tagozaton 2 összevont tanulócsoport működött 125 tanulóval, mig a felsőben egy összevont csoportban 55 diák tanult. Az igazgatói feladatokat Turbéky Sándor látta el. 15 1 Az államosítás után, a megváltozott körülmények szükségessé tették a tanítók, nevelők világnézeti tudatformálását. Már 1949 tavaszán szaktárgyi-világnézeti tanfolyamokat rendeztek számukra, melyek nevelői átképző előadások voltak. Héhalomból jellemző módon a volt kántortanítót, Turbéky Sándort kötelezték az iskolapadba, akinek tudását „megfelelőnek, politikai állásfoglalását fejlődőképesnek" minősítette a tanulmányi felelős. 15 2 A megyei tanfelügyelőség - 1949 végi megszűnéséig - rendszeresen látogatta a községi iskolákat és ellenőrizte azok külső és belső rendjét, az ügyvitelt, a nevelők oktatási módszereit. Héhalomban először 1949 májusában jártak. Az akkor felvett iskolalátogatásijegyzőkönyv alapján tekintsünk bele az intézmény hétköznapjaiba. Belső rend: „Az iskola bútorai kopottak, csak szükségből használhatók. Az iskolának nincsenek szertárai. A tanítói könyvtár alapját a Diadalmas szocializmus c. könyvsorozattal vetették meg". Nevelők: „A nevelőtestület létszáma összesen 3.... A nevelők társadalmi munkát fejtenek ki. Tóth Lipót a Szabad Föld Téli Esték vezetője, valamennyien előadók. Némethy Valéria MNDSZ (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) titkár, Turbéky Sándor EPOSZ kultúrvezető. A nevelőtestületben kartársias szellem alakult ki". Tanulók: „Az V-VIII. o. létszáma összesen 54 tanuló. A felső tagozat egy tanteremben, félórás beosztással részesül oktatásban. Ez meglehetősen nehézkessé teszi az előrehaladást. A látogatás alatt a tanulók 20%-a hiányzik. Ez a nagyarányú mulasztás a tavaszi hónapokban nem ritka jelenség. A nevelők mindent elkövetnek ennek a gátló körülménynek a megszüntetésére, az igazolatlanul mulasztó tanulókat kimutatják, de megnyugtató eredményt a szülők közönyössége miatt nem értek el. Az iskolalátogató ajánlja, hogy a családlátogatásokat a jövőben tegyék általánossá és hívják fel a szülők figyelmét a pontos iskolába járás nagy fontosságára. A tanulók ellátottsága ruhával, cipővel és tanszerekkel általában kielégítő, egyes tanulóknál azonban hiányos". Nevelőmunka: „A nevelők az iskolai munkájukkal, tantárgyaik keretében igyekeznek demokratikus szellemben nevelni tanítványaikat. A tanteremben elhelyezett jelmondatok, feliratok megfelelnek a demokratikus nevelés követelményeiknek".Oktatómunka: „Iskolalátogató felhívja a nevelőket, hogy szaktárgyaikból tartsanak bemutató tanításokat és azokat beszéljék meg. Különösen abból a szempontból, hogy mennyire sikerült a marxi-lenini (Sic!) ideológia alkalmazását megvalósítaniok. De fontos az is, hogy mennyire sikerül az osztály egészét bevonni a közös munkába. A ta151 NML. XXIV. 501. 1948. évi iskolai statisztika. 152 Uo. 49/1949. ikt. sz. 243