Á. Varga László – Dupák Gábor – Hausel Sándor – Szomszéd András: Héhalom története a kezdetektől 1960-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 24. (Héhalom, 2000)

Dupák Gábor: Héhalom története 1945-1960 között - A falu politikai-közigazgatási helyzete

A vb. elnök látta el a tanácselnöki tisztet, továbbá levezette a tanács üléseit, s fele­lőséggel tartozott az állami feladatok helyi megvalósításáért. A tényleges közigazga­tási teendőket a titkár végezte. Ezentúl a községi tanácsok foglalkoztak a volt képviselőtestületek, elöljáróságok, jegyzők és adóhivatalok feladataival is. A tanácsok munkájuk támogatására 1950. decemberétől ún. állandó bizottságokat választottak, melyek elsősorban a mezőgazdaság fejlesztése, a begyűjtés és beszol­gáltatás, valamint az adóbeszedés terén segítették a tanácsok munkáját. E mellett egyes községekben sor került az egészségügyi, kereskedelmi és oktatási feladatokkal foglalkozó bizottságok alakítására is. Héhalomban 1950. december 29-én tartott tanácsülésen választották meg az állan­dó bizottságokat. 5 4 Pénzügyi és gazdasági bizottság: elnök Szűcs István Pál; tagok Derne Ferenc, Madlena Gábor, Moldoványi Andrásné és Szita Imre szűcs Mezőgazdasági, kereskedelmi és közellátási bizottság: elnök: Kovács Imre ber­kes; tagok: Lőrincz Imre, Nagy István, Szita István molnár és Tóth Lipót. Közegészségügyi és népjóléti bizottság: elnök Miczki Mihályné; tagok: Gyenes Lajos, Kiss Lajos, Némethy Valéria és Szita János gulyás. Oktatási és népművelési bizottság: elnök: Tóth József; tagok: Csordás Mihályné, Fekete József, Haimos Ferenc, Körmendi Ferenc és Turányi Tivadar. Az új községi tanács meglehetősen mostoha körülmények között látott munkához. Mindössze egy írógépük volt, ami azonban nem működött. Nem rendelkeztek megfe­lelő bútorzattal, irattároló szekrénnyel. Bittera vb titkár kénytelen volt Palotásról in­gázni, mivel a község nem tudott részére megfelelő elhelyezést biztosítani. 5 5 A tanácstestülct és bizottságaik személyi összetételét részben módosította az 1954. évi tanácsválasztás. A november 28-i szavazás után, december 4-én ült össze az iskolá­ban az új tanács. A tanácstagok közül választották meg az új végrehajtó bizottságot, il­letve az állandó bizottságokat. Az MDP és a Hazafias Népfront helyi szervezeteinek javaslatára 5 tagú vb-t választottak. Az elnöki posztot továbbra is Kiss Péter látta el, és Bittera Tibor maradt a vb. titkára is. Rajtuk kívül még Robotka József községi párttit­kár, Szűcs János kürti a népfront új elnöke, valamint Miczki István alkotta a testületet. 56 A választás után a község tanácstagja lett Bakos Józsefné, Bittera Tibor, Csizmadia Mihály, Makó János, Fekete István, Füzér János, Hegedűs Sándor, Kiss Ferenc, Kiss Péter, Kovács Imre berkes, Körmendi Ferenc, Kurucz Jónás, Medgyesi Dónesné, Miczki István, Molnár Illésné, Molnár István Péter, Molnár János micsutka, Oláh Ber­54 Uo. 736/a. 1950. dec. 29-ei ülés 55 NML. XXIII. 228. 52-16/1950. ikt. sz. 56 NML. XXIII. 736/a. 1954. dec. 4.-ei ülés. 209

Next

/
Thumbnails
Contents