Hausel Sándor: A balassagyarmati görögkeleti közösség - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 23. (Balassagyarmat, 2000)

Az bizonyos, hogy a görögkeleti tanítók, akik egyben kántorok is voltak a következő a javadalmazásban részesültek az 1840-1850-es években: 9 6 - évi 300 frt fizetés - két öl tűzifa - lakás az iskolában Ehhez járult még a kántorföld, amelynek egyik része a szügyi útnál, a másik zsidó temetőnél feküdt. Területe a 2 kh-at meghaladta, de a századfor­dulóra 280 -re csökkent. 9 7 Az Ipoly túloldalán is voltak birtokaik, mert az egyik ottani hegy neve Göröghegy. 9 8 A tanítók hiánya, illetve sűrű cserélődése, de hihetőleg szakmai hiá­nyosságaik is lehetett annak az oka a gyerekhiány mellett, hogy iskolájuk nem működhetett folyamatosan. Mindenesetre 1851-ben a nemzeti iskola 183 tanulója közt 9 görögkeleti tanuló tanult. 9 9 Egyébként a balassagyar­mati nemzeti iskola létrehozásában a görögkeleti egyházközség 3 tagja is nagy érdemeket szerzett: Garba István, Geróza János és Bozda Mihály. 100 Egyikük a pozsonyi országgyűlésre is elment pénzt gyűjteni 10 1 az iskolára. A gyarmati Nemzeti iskola diákjai közé az 1846-1856-os években sok gö­rögkeleti vallású tanuló is beiratkozott. 10 2 A jelzett időszakban az alábbiak látogatták az intézményt: Turnay János (1846), Vidák István (1846, 1847, 1848), Torbicza János (1850-1855), Torbicza Anna (1850-1852), Torbicza Emília (850-1853), Torbicza Judita (1850-1855), Milován Emil (1852-1857), Milován Elek (1852- 1857), Turnay Gusztáv (1852-1854), Garba János (1853), Garba Gyula (1853-1854), Krisztián István (1854), Turnay Konstan­tin (1855-1856), Turnay Sándor (1855-1856), Torbicza Mari (1856-1857). Az iskola helyileg a paplakban volt, de már az 1880-as években bolthelyiség­ként szolgált. 10 3 Lakásviszonyaikat illetően már szó volt róla, hogy 1759-ben a Nagy az­az Balassagyarmat akkori fő utcáján laktak uradalmi házakban és boltok­ban. 1812-ben, 1835-ben és 1847-ben civilek elszállásolása céljából felmér­ték a város lakásait. 1 0' 1 Ebből kiderül, hogy „jeles" kvártéllyal az alábbi Fő ut­cai görögök bírtak. 1812: Illics Konstantin, Garba János. 1835: Illics Konstan­tin, Milován Arkadi, Bozda Mihály, Bozda János és Popovics Tódor. 18^7: Garba István, Bozda János, Bozda Mihály, Milován Arkadi, Popovics Tódor es a Templom utcában Prodanovics István. Érdemes megjegyezni, hogy Bozda Naum a „^arkon álló házát" 1853. évi végrendeletében a gyarmati egyházra hagyta, 10 5 Tabán utcai házát 1841-ben adta el Böhm Károly orvos profess­zornak 10 6 Bozda Mihály 1850-ben vette meg Nóvák János Kis-Tabán utcai há­zát 2050 ft-ért. 37

Next

/
Thumbnails
Contents