Olvasókönyv Nógrád megye késő feudáliskori történetéhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 22. (Salgótarján, 1999)

I. Nógrád vármegye a felszabadító háborúk korában

I. NÓGRÁD VÁRMEGYE A FELSZABADÍTÓ HÁBORÚK KORÁBAN l. Wesselényi nádor fegyvertilalmat parancsoló levele a megyéhez 1665. március 29. Szétszabdalt országunkban a hódoltság korában viszonylag békés időszakokban is folyamatosan támadták egymás várait a török és a királyi csapatok. A Habsburgok számára a vasvári béke után a nyugalom fenntartása azonban fontos államérdekké vált, ezért tiltották a török megtámadását. Erről szól Wesselényi nádor levele, melyet a megyéhez írt 1665. március 29-i dátummal. ...Mivel az sok kóborló, s nem csak a szegénységet zaklató, hanem a világot bíró két császár 1 között lévő mostani szent békességet 2 rontó csavargók ellen a budai vezér is bizonyos csauza 3 által nagy panaszokat representáltatott 4 előttünk, kiknek neveket, és nemrégen azok által elfogott bizonyos törökök neveit, ezen includált signaturában 5 megküldettük; minek okáért Kglteket szeretettel requiráljuk, 6 és serio 7 intjük, sőt palatinusi tisztünk, és autoritásunk szerint parancsoljuk is Kglteknek, nyomoztassa fel, s perséqualja 8 mindenütt a maga Nemes Vármegyéjében, azon signaturában specificált békességrontó, s szegénységet opprimáló 9 tolvajokat, akár várokban, akár városokban, s falukban is lappangjanak azok, s felkerestetvén őket fogton fogassa, s nyakon ragadtatván minden késedelem nélkül ... büntetésre kezünkhez küldje. Akiket penig in flagranti afféle török ellen való csatázásokon, s szegénység opossitioján 10 , akárkik kaphatnak, mind erdőn, mezőn kergessék, öljék, vágják. Az specificált török rabokat is valahun, s valaki kezénél találhat, minden tűlek elvont partékájokkal együtt kezünkhez küldje Kgltek, hogy így megtérétetvén a törökök kára, a mi részünkről se okoztassék tőlek hasonló alkalmatlanság... (NMLIV. 1. b. 1665. március 29.) 1. a német-római és a török császár 2. utalás az 1664-es vasvári békére 3. csauza (csausz) = török futár 6. requiral = megkeres, igényt támaszt 7. serio - komolyan 8. persequor = űz, kerget, üldöz 9. opprimáló = elnyomó, leigázó 10. oppositio = ellentét, szembenállás 4. representál = képvisel, bemutat 5. includált signatura = csatolt kézjegy

Next

/
Thumbnails
Contents