1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)

Salgótarjáni járás - Salgótarján

Ezért a Balassagyarmati Megyei Bíróság 1958. március 4-én 1 év börtönre, mint főbünte­tésre, egyes jogai gyakorlásának 3 évi eltiltására és 500 Ft pénzbírságra, mint mellékbün­tetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1958. szeptember 17-én az egyes jogaitól való eltiltást mellőzte, a főbüntetést pedig 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Ponyi Gyula: Salgótarjánban született 1938. április 12-én, munkáscsaládba. Anyja neve Molek Julianna, iskolai végzettsége 8 általános, foglalkozása villanyszerelő. A szakmát a városi lakáskarbantartó vállalatnál tanulta ki, majd az Acélárugyárnál helyezkedett el. A forradalom alatt tagja volt az Acélárugyárban szervezett ún. Hadady-Hargitai féle fegyve­res csoportnak. December közepén Márton Imrétől megtudta, hogy munkahelyén, a vil­lanyközpontban Fancsik Györgyék fegyvereket rejtettek el. Januárban részt vett azok biz­tonságos helyre szállításában. Mindezekért, illetve mert a fegyverekről nem tett jelentést, a Budapesti Katonai Bíróság mint Rögtönítélő Bíróság 1957. április 18-án 10 év börtön­büntetésre, mint főbüntetésre, valamint egyes jogai gyakorlásának 5 évre való eltiltására, mint mellékbüntetésre ítélte. Ponyi József: 1938. május 18-án született Salgótarjánban. Anyja neve Ponyi Ilona. Iskolai végzettsége 8 általános, foglalkozása villanyszerelő. 1956-ban az Acélárugyár villanyköz­pontjában dolgozott, s a forradalom alatt tagja lett az ún. Hadady-Hargitai féle fegyveres csoportnak. December közepén tudomására jutott, hogy a csoport fegyvereinek egy részét munkahelyén elrejtették. Januárban részt vett azok biztonságos helyre szállításában. Mindezekért 1957. április 18-án a Budapesti Katonai Bíróság, mint Rögtönítélő Bíróság 10 év börtönbüntetésre mint főbüntetésre, valamint egyes jogai gyakorlásának 5 évre való eltiltására, mint mellékbüntetésre ítélte. Pödör Mihály: Eszterházán 1927. június 4-én született iparoscsaládba. Anyja neve Hor­váth Julianna, iskolai végzettsége közgazdasági egyetem. Tanulmányai befejezése után Salgótarjánba került a bányához. Itt előbb tervelőadó, majd 1953-ban a tröszt tervosztályá­nak lett a vezetője. A forradalom alatt tagja volt a tröszt 21 fős hivatali munkástanácsának, sőt beválasztották annak 5 fős igazgatótanácsába is. Az 5 tagú vezetésben meghatározó szerepet játszott. Ő volt az, aki ragaszkodott MDP vezetése által az október 24-e körül felállított üzemi őrség leváltásához, majd a november 20-a körül a pártközpontból kikül­döttek előtt állítólag kijelentette, hogy csak olyan kormányt ismer el, amelyet a nép vá­lasztott meg. Mindezekért 1957. április 26-tól június 29-ig előzetes letartóztatásban volt, majd a Balassagyarmati Megyei Bíróság 1957. október 14-én 1 év börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, egyes jogai gyakorlásától való 3 évi eltiltásra és 500 Ft értékű vagyona elkob­zására, mint mellékbüntetésre ítélte. Ezt a Legfelsőbb Bíróság 1958. október 28-án jóvá­hagyta. Sartoris Kálmán: 1915. október 12-én született Grosskunsitzban értelmiségi családba. Anyja neve Glauber Irma. Iskolai végzettsége egyetem. Felsőfokú tanulmányait Sopron­ban, a műegyetemen végezte, majd ugyanitt 1944-ig asszisztens volt. Ekkor megkapta a bányamérnöki oklevelet. 1944 augusztusában került a mizserfai bányához bányamérnök­nek. Innen előbb a kisterenyei, majd az edelényi bányákhoz, s ezt követően az ózdi szén­bányászati tröszthöz helyezték. 1954. júniusában lett a Nógrádi Szénbányászati Tröszt 5'-)

Next

/
Thumbnails
Contents