Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 18. (Salgótarján, 1993)
II. A családtagok életrajzi, iskolai, hivatali, gazdasági, valamint a Madách-birtokok utóéletére vonatkozó dokumentumok ([1806 után] – 1938. november 11.) - 296. Özv. Madách Aladárné viszonválasza a Madách Imre (Madách Károly fia) által ellenük indított 6753/1909. p. sz. perben ([1911 után])
boldogult férjem végrendelkezési jogát és utána Madách Flóra jogerős örökösödési jogait meggyengíteni nem képesek.- Érzi maga felperes, hogy nem illő és nem gavallér dolgot cselekszik. - Ő maga, - csak nem régen néhány hónappal ez előtt fordult hozzám kérő levéllel azért, hogy engdjem meg neki, miszerint ezen peres ügynek barátságos utón leendő elintézése végett nálam látogatást tehessen mint rokon,- mint nekem és családomnak jó embere. Meghallgattam felperes kérését és ő nálam egy szép napon megjelent, s elém adott egy ügyesen és nagykörnönfontossággal megszerkesztett levelet, mely olyan egyezség féle lenne s melyben én kiskorú leányom nevében is a pertárgyára vonatkozóan az ő jogát elismertem volna.- Nem fogadom azt el, bár ő sok beszéd és sok rokoninak mondott szavak kiséret ében megfenyegetett azzal, hogy ha azt el nem fogadom, akkor ő nyilvánosan fogja az én családi multamat szellőztetni, és ugy mond azt valamelyik lap is átveheti.- Nem kell ehhez több ennek megítélését azokra biznom a kik hivatottak a jelen peresügy tartalmával foglalkozni.- De igen felperes megkezdte e munkát, iparkodik engem pellengére állítani.- Megvagyok azonban győződve, hogy igazságtalan, személyem ellen irányuló ezen eljárása a felperesnek vissza felé fog sülni.- Visszautasítom és tagadom felperes kíméletlen és az én viszonyomra vonatkozó igaztalan kifejezését és rágalmait. Egészen közömbös dolog a már eddig előadottak után az, hogy váljon Madách Aladárnak volt-e elméleti és gyakorlati jogi képzettsége, vagy hogy nemesi családból származó nőt vette el, mert mint előbb emütettük sem Madách Aladár sem ennek atyja sem I Madách Imre nem az A., alatti alapján jutottak a kérdéses javakhoz.- De ha már erről szó van akkor meg kell jegyeznünk, hogy igenis Madách Aladár a jogot tanulta ugy elméletileg mint gyakorlatilag művelte. Mig ezzel szemben tudomásul vesszük, hogy felperes a jogot nem tanulta és hogy csak ezután szándékozik tanulni. Azt hisszük azonban, hogy most már ez a fáradozása teljesen fölösleges lesz, - mert ha csakugyan megszerezné is a jogtudományok elméleti és gyakorlati ismeretét, annak alapján és azért mert állítólag adományos nemesi családból nősült a néhai Madách Aladártól Madách Flóra által átöröklött javakban vagy ezen javak egy részében örökösödni hitünk szerint nem fogsoha.- Az legfeljebb arra lesz jó, hogy felperes majd mind ilyként képzett jogász, be fogja látni, hogy az A., alatti neki jogot nem ad, hogy keresetének jogi alapja nincs és hogy ő a keresetben foglaltak iránt személyes jogokkal, jogczimmel nem hir.- Talán be fogja látni azt is, hogy azért kár volt, mint rokonnak, annak a bizonyos madátnak (?) a cselekedetét követni. Be fogja látni talán hogy absurdum olyat állitani, miszerint néhai Madách Aladár az atyja után II. Madách Imre után az örököséget nem szerezte meg soha. Felperes válasziratának III ik szakaszában egész határozottsággal kijelenti, hogy az A. alatti nem hitbizományi alapító irat.- Hogy a benne emiitett vagyon nem hitbizományi vagyon.- Hogy ő nem hitbizományi várományos.- És hogy mindazokra a miket elleniratunkban felhoztunk a hitbizományi javak biztosítására, tkvi feltüntetésére, a javak leltározására stb. stb. minderre nem volt szükség.- De nem gondolja meg azt, hogy ha az ő általa képzelt I ső szülöttségi fiági utóörökösödés léteznék a Madách családban, - mindezek akkor is szükségesek és kötelezők lettek volna. -AC alattiból vont következtetései felperesnek teljesen tévesek, mert az egyosztály levél melyhez nekünk és /7 Madách Imre gyermekeinek semmi közük,- Az az A., alattinak más érvényt és értéket mint a mi, - hogy t. i. az egy hitbizomány alapítási törekvésnek csak egy történeti maradványa nem változtat.- A P. alatti és annak 5 ik pontja teljesen 539