Egyesületek, iskolák, nemzetiségiek Nógrád vármegyében a 18–20. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 17. (Salgótarján, 1990.)

Brunda Gusztáv: MŰVELŐDÉSI TARTALMÚ EGYESÜLETEK A DUALIZMUSKORI NÓGRÁDBAN 1867-1918 (Művelődéstörténeti áttekintés)

tekintjük, mint a társadalmi nyilvánosságot gyakorló és garantáló intézményrendszer csíráit. Társadalmi, politikai fejlődésünket jellemzi, hogy ezek az intézmények soha nem vertek gyökeret igazán, s nem hatották át meghatározóan a magyar társadalmat. Szekfű Gyula az előző fejezet utolsó soraiként idézett mondataival kíméletlen éleslátással, illúziók nélkül mutat rá a dualizmus féloldalas, s ezért alapjában egyirányú szervezettségére. A "

boldog békeidők" ötvenkét évének egyik lényeges történelmi tanulsága talán éppen ebből a szemszögből látható: a hatalom fétise, atyáskodó félszigora miként válik önmaga destabilizálójává. Sajnos az ilyen irányú tapasztalatokat még később is gyarapítottuk. Mintha Magyarország minden áron igazolni akarná Hegel szellemes mondását, miszerint "... a történelem tanulsága, hogy a népek és kormányok soha semmit sem tanulnak belőle"

. /196/ E ' kérdés vizsgálata azonban már nem tartozik választott tárgykörömbe. Az állam és az egyesületek A feudalizmusból kifelé tartó országokban, ahol az állam alapvető intézményei nem kiépítettek, természetes módon helyettesítik őket a társadalom intézményei, jó esetben az egyesületek. Magyarország esetében is így alakult ez, annyi sajátossággal, hogy nálunk a fejlettebb európai országokhoz képest megkésett a modernizáció, ezért időben tovább éltek olyan egyesületi formák, amelyek a kapitalizmus korai intézményhiányát pótolták. (Egészségügyi, önsegélyező, politikai pártok szerepét ellátó, ipari tevékenységeket végző, pénzintézeteket: pl. hitelszövetkezeteket, bankokat pótló egyesületek.) A társadalom szükségleteinek kielégítésében meglévő rések betöltése, majd szakszerű szervezetekkel történő felváltásuk után azonban eltűntek a magyarországi egyesületi életből is az ilyen képződmények. Vagy önmaguk alakultak át valóságos intézménnyé, vállalattá, vagy a profi igényű, hivatalos szerveződések megjelenése után elsorvadtak (pl. Vadkerti Kórház Egylet). Elhamarkodott lenne azonban, mindebből arra következtetni, hogy a jól szervezett intézményesültséggel egyenes arányban csökkenő tendenciát mutat az egyesületek száma. Nem így van. A demokrácia bizonyos szintjét elérő társadalmakban a polgárosodás, az autonóm cselekvés lehetőségének arányában nő az egyesületek