Egyesületek, iskolák, nemzetiségiek Nógrád vármegyében a 18–20. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 17. (Salgótarján, 1990.)
Brunda Gusztáv: MŰVELŐDÉSI TARTALMÚ EGYESÜLETEK A DUALIZMUSKORI NÓGRÁDBAN 1867-1918 (Művelődéstörténeti áttekintés)
Az 1880-as évektől a környék legnagyobb ipari koncentrátumának a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. számított. Olvasóegyletének megszervezése után 'tíz évvel, 1888. január 1-én alakították meg a Salgó-Tarjáni Gyártiszti Casinot, vagy ahogyan a 90-es évek elejétől nevezték: az Acélgyári Tiszti Casinot. Tekintettel a gyár műszaki, tiszti gárdájának széles nemzetiségi szórtságára (sok német nyelvű volt közöttük), a szellemi dolgozók anyanyelvi nevelését, a szépirodalom pártolását írta zászlajára. Szép számmal járattak hírlapot, s próbáltak igényes programokkal előállni. /118/ Valójában azonban a kaszinó a gyár tiszti karának fesztelen szórakozását szolgálta, s egyben társadalmi életének megnyilvánulási lehetőséget adott. Az 1911-es és 1913-as alapszabálymódosításuk után középpontjába az akkori szokások szerinti kaszinó életet emelték: kártyázás, olvasás, társasjátékok, " tere-fere" , s más alkalmi összejövetelek, mulatságok rendezése. A jobb napokban mindezt igazi kaszinói hangulatban tették, amelyet " a kártyaasztalok körül ülők játékbani buzgósága, az asztalok ütögetése, a dohányfüst, a bemondások tréfái stb. adják meg" . Az egylet keretében teniszés korcsolyapályát is működtettek, igen magas látogatottsággal, s ennélfogva kellő haszonnal. /120/ A városban még két tiszti kaszinóba járhattak az alkalmazottak. Az 1906-ban már működő Budapest-Salgótarjáni Gépgyár Vasöntő Rt. Salgótarjáni Gyárának Tisztviselő Kaszinójába és az 1903-ban alapított Inászói Tiszti Kaszinóba. Balassagyarmaton a kiegyezés után elsőnek bejegyzett művelődési tartalmú egyesület a Nógrádmegyei Casino Egylet (1869) volt. Céljai között a társalgás, olvasás, szellemi szórakozás, kellemes időtöltés, zártkörű táncestélyek, színi vagy zeneművi előadások rendezése, intézetek segélyezése szerepelt a fő helyen. /121/ Néhány sikeresebb, tisztes látogatottságot maga mögött hagyott év után azonban népszerűtlenné vált a kaszinó. A hetvenes évek közepén már komoly gondokkal küzdött, amit jól mutat a Nógrádi Lapok és Honti Hiradó 1876 májusi számában megjelent hír, miszerint a Nógrádmegyei Casino Egylet rendes évi taggyűlésén "... a tagok igen gyéren vettek részt ...", s Komjáthy Anzelm helyettes elnök úr "... hú képét adta a feloszlás felé közeledő egyletnek ..." /122/ Megtudhatjuk továbbá, hogy már a választmány is elveszítette a szervezet életképességébe vetett hitét. Ugyanakkor nagyreményű céljait előrevetítve még abban az évben újjáalakult a Balassagyarmati Kaszinó Egylet (1838). Szórakozási, társalgási, olvasási lehetőséget, klubéletet igért a " miveltebb néposztály" tagjainak, hogy ezáltal a